Head-Less

Ezúttal egy német Electro/Futurepop csapatról, a head-less-rol számolunk be, akik nemsokára hozzánk is ellátogatnak. A zenekar menedzsmentje elküldte a promo anyagaikat, így volt alkalmunk belehallgatni munkásságukba.Készült egy lemezkritika is, köszönet érte Gazdag István-nak.Akik szeretik ezt a stílust azoknak ajánlom figyelmébe, érdemes belehallgatni zenéjükbe a myspace-en és a sitejukon egyaránt.





A head-less egy electronic body pop csapat nagy lelkesedéssel és fejlodoképességgel Németországból. Tagjai azt a célt állították maguk elé, hogy kialakítsáksaját verziójukat az elektronikus popzenében. Dalaikban a nagyfokú áncolhatóság és a kortárs elektronikus hangzásnak tulajdonítanak fontosságot. Zenéjük meghatározása tágabb értelemben többnyire Electro/Futurepop, különbözo elektronikuszenei hatásokkal. A 90-es évek végén volt az elso zenei próbálkozásuk amikor is úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak. Néhány tagcsere után a végleges felállás 2001- óta: Rene Hentzschel - vokál, Markus Otto-samples, management, Matthias Marko - billentyu, háttérvokál.



Elkészítettek két saját kiadású emo cd-t a Compromise-t (1998) és az IT's Enough E.P.-t (1999). A zenekar 2000 oszén kiadta elso debutáló P-jét a "Friendship"-et, amit a saját headquarter-stúdiójukban készítettek, s pozitív kritikákat kapott mind a szakmai publikációkban mind a DJ-ktol. 2002 végén jelent meg a várva várt debutáló agy albumuk a Transponder. Az album favorit nótája a Licht im Grau minden várakozásnál nagyobb sikereket ért el a klubokban. Számos koncertet adtak és fesztiválokon léptek fel olyan bandák supportjaként mint az E-Craft, a Beborn Beton, a Blind Passengers, a De/Vision, a S.P.O.C.K., a Funker Vogt és a Covenant.



A karizmatikus frontember és énekes Rene színpadi fellépése megcáfolja a statikus synth-show klisséket. 2004-ben a neves magazin, a Sonic Seducer európai gothic és elektronikus zenekaroknak kikiáltott versenyéna Battle of the Bands-en 5. helyezést értek el a körülbelüli 500 versenyzo közül. Ekkor a zenekar úgy döntött, hogy KOLTRON Stúdió-hoz csatlakozik, ahol kiadták a Ship of Agony EP-jüket. Az EP olyan neves eloadók mixeltek mint a Colony 5, az Accessory, a Cephalgy és az Assamblage 23. A 2005-ös évben újabb nagyszeru eloadók társaságában adtak koncerteket mint a Camouflage, a Mesh vagy a Project Pitchfork. 2006-ban pedig supportként turnéztak a Melotron-al Németországban. A head-less-nek meg van a képessége és tehetsége ahhoz hogy fennmaradjon a rostán, s az újonc banda státuszból kinove magát az elektronikus body-pop szcénában megállja a helyét. Idén a lipcsei WGT fesztiválos fellépésük mellett láthatjuk oket éloben május 19-én a Blasphemous Club keretén belül Budapesten . Új albumuk a „Rouge et Noir"2007. február 23-án fog megjelenni.


"Rouge et Noir"


 

Felkértük Gazdag Istvánt, hogy írjon lemezkritikát róluk, íme:

A német Headless 2000-es demóját, a Friendship-et kello türelemmelmeghallgatva is csalódottnak éreztem magam. Ez a csalódottság csak a maxi ill. a myspace-en hallható uacute;j számaik lecsekkolása után csökkent. Lassan összeállt a kép a zenekar szellemiségét, motivációit illetoen. A két lemez számomra egy lehetséges magyarázatot adott arra, hogy mibol is lesz a „future pop". Vegyünk három lelkes arcot, analóg hangszíneket és vasakat, számos nagy zenekart, akik hatással vannak a legénységre és ambíciót, na azt nem is keveset. Vegyük a barátokat, barátnoket, akik visszajelzéseikkel, támogatásukkal löketet adnak a bandának.


tracklist



01. friendship [ radio edit ]

02. friendship [ extended mix ]

03. liebe für geld

04. friendship [ club mix ]

05. just one time

06. friendhip [ friendly mix ]


Elso lemezük számos ötlettel megpakolva körülbelül a BB igényszintjét üti meg. A korai Depeche Mode hangzásvilága némi ebm beütéssel, kissé izonytalan énekkel. Az elso szám a „Friendship"a 80-as éveket, pontosabban a „Heaven17"analóg hangzását eleveníti fel. A következo dalban a „Licht im grau"-ban a német nyelvvel hazai terepre tévednek, sokat javítva ezzel az ének magabiztosságán.

 





tracklist

01. friendship

02. licht im grau

03. just one time

04. bodylove

05. want to be your friend

06. fast forward

07. it's enough

08. _ j _

09. 37th week

10. slow motion

11. einwegpassagier

12. disease

Az arpaggios, analóg kíséret érthetetlenül esik szét, van egy olyan gyanúm, hogy kissé ésett a midi loop, de ez a zenekart akkoriban még nem nagyon zavarta. A „Just one time"c. eposzban a duplikált flangeres ének már jobban simul a az osi stringekhez, az utazósabb hangzás, a 80-as évek tipikus ritmusai egész korrekt kis DM koppintást tesznek elénk. Ezt követi a lemez talán legjobb száma a „Bodylove"c. alkotás. D&B groovok, techno dallamok, vidám, felszabadult ének és a végén a „Chroma Key"-es duma, nocsak nem is olyan reménytelen ez a zenekar...

Nagyobb bizalommal hallgattam meg a következo, „Want to be your friend"c.számukat. Annál is inkább, mert a 12/8-ad végre megtörte az eddigi döngölést. A zene sajnos hamis volt alatta... A „Last foward"játszótér hangokkal indít, majd feszesebb tempóra vált. Ebm,
DAF, DAF-DOS-os behatások érzékelhetoek. Az „It's Enough"és a „J"már-már trance-es alapjaival, tovább erossíti a lemezt. A lemez vége felé alálható nstrumentális darab a „Slow motion"már komoly hangszínekkel operál. Sci-fis szonyegek, teltebb összhangzat,
mozgalmasabb elrendezés jellemzi.


Nagyon érdekes, de a lemezen szinte egy az egyben a Psyche korai "Brain Collaps"-os hangulata köszön vissza, igaz halványabb kivitelezésben. Témáikat az arpaggio-s, analóg témák elotérbe helyezése, a dallamköveto ének és az nemesen egyszeru 4/4 jellemzi. Semmi új, semmi formabontó. Jól emlékszem még arra, amikor a Covenant elso két lemezének meghallgatása után vicsorogva oltottam le az industrial lista olvasóit, hogy micsoda nevetségesen lapos, szánalmas zenekart kultiválnak. Mára már én is nagyon szeretem a Covenant utolsó árom lemezét, hiszen rátaláltak egy zenei útra, egy magabiztos hangzásra. Megadom az esélyt ennek a zenekarnak is, meghallgatom további munkásságukat is.

Összegezve:

„Minden kezdet nehéz..."


A Ship of Agony maxi meghallgatása után válltozott a véleményem. A "future pop"olyan nagyágyúi mixelték a maxit, mint az Accessory, a Colony 5 vagy az Assemblage 23. Ezerszer komolyabb és technikásabb is már a hangzás. Az elobbi lemeznél leírt stilisztikai jellemzok igazak erre az anyagra is, ám itt már nem túl sok negatívumot lehet elmondani róla, meg kell mondjam, pár év alatt sokat fejlodtek a srácok. Kitartásuk mindenképpen tiszteletreméltó. Igazán meggyozo viszont a myspace-es oldaluk meghallgatása. Itt az új lemezrol is lehet mazsolázni, és azt hiszem érdemes is annak, aki szereti a Future
Pop-ot. Aki meg nem kedveli a stílust, az messzire kerülje el oket...





Hivatalos oldal

Myspace oldaluk

Lemezkritika: Gazdag István





Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu