Signal Aout 42

A belga SIGNAL AOUT 42 történetét két nagy szakaszra oszthatjuk.
Az alakulással kezdődő első időszak elején még csak egyszerűen SIGNAL-nak elnevezett együttest iskolatársak hívták életre. Az 1981-től Jacky Meurisse, Damien és Luc Vandamme alkotta trió kisebb fellépések sora után nevezte át a végleges SIGNAL AOUT 42 névre a projektet. A kezdetektől fogva Meurisse volt a fő mozgatórugó, a két Vandamme a „kreatív ötletekért” voltak felelősek. A három alapító mellett még néhányan megfordultak a projekt stúdió és koncerttevékenysége során a SIGNAL AOUT 42 portáján (pl. Jean Luc Szekanecz, Bruno Van Garsse), de az együttes történetét, alkotásait átnézve egyértelműen látszik, hogy valójában az lassanként Meurisse játszóterévé vált.
Az 1986-ban megjelent "Pleasure And Crime" és "Girls Of Vlaanderen" 12”-es kiadványok után a Play It Again Sam kiadó berkein belül működő LD Records adta ki a korszak további lemezeit, így az első – "Pro Patria" című – albumot is. ( ... tovább )



Az induláskor még saját készítésű „hangszerekkel” előállított noise hangzást, fokozatosan felváltotta az EBM; az album pedig egyértelműen – az akkori hódítását éppen megkezdő – new beat stílusjegyeit is magán viseli. A bemutatkozó album címadó dala a mai napig kötelező „olvasmány” minden magára is valamit adó EBM/electro zenehallgatónak, -kedvelőnek, de az albumról kimásolt kislemezek ("Right Thing", "Submarine Dance", "Carnaval") is egytől-egyig alapműnek tekinthetőek.
Az 1990-ben megjelent "Contrast" album már – az egyébként magas színvonalú és nagyszámú – belga alternatív elektronikus együttes elitjébe emelte a SIGNAL AOUT 42-t.


A második nagylemez is dúskál a kiemelkedő dalokban, gondoljunk csak a "To Paint"-re, "To Talk Nonsense"-re vagy a "Dead Is Calling"-ra (utóbbi kettő 12”-es kislemezként is megjelent).

1990 végén az együttes szakított az LD Records-szal és először a Music Man Records majd az Alora Music kiadó adta ki az újabb kiadványokat.
Meurisse egyedi, szinte védjegyévé vált félig éneklős, félig szavalós vokálja továbbra is érdekes zenei alapokra épül rá. Az EBM, electro, new wave, techno különböző stílusjegyei keverednek megfelelő arányban, érdekes ötvözetet alkotva.
Az 1993-as "Conviction" albumot és a "Last Quest" maxit, valamint az Out Of Line kiadó - "Immortal Collection" néven - 1995-ben kiadott válogatását tekinthetjük az első korszak zárásának, mely egyre inkább techno felé orientálódik.
Ezután egy hosszabb – 12 éves (!) – szünet következett, és a 2007-es "Transformation" album megjelenésétől számíthatjuk a – remélhetőleg hosszú és termékeny – második korszak kezdetét.


Az újraindulás támogatása tehát a német Out Of Line kiadó nevéhez fűződik. A 2007-es nagylemezt hosszú előkészületek után a korábbi kis alternatív kiadóból, lemezboltból, berlini székhelyű, meghatározó kiadóvá váló lemezcég jelentette meg és sokak örömére a sötétebb, alternatívabb irányba mozdult „vissza” a projekt (pl. Hell Gate).


2010-ben a "Vae Victis" album jelezte, hogy a SIGNAL AOUT 42 továbbra is aktív marad a színtéren. Az album hamisítatlan SA42 hangulatú, elég csak meghallgatni a "You Find Me!" dalt az albumról.

A SIGNAL AOUT 42 a 80-as évek végén, 90-es évek elején működő alternatív elektronikus nagyágyúk (FRONT 242, FRONT LINE ASSEMBLY, SKINNY PUPPY, NITZER EBB) mellett nagyon nehéz volt érvényesülni. Ennek ellenére több olyan dalt is magáénak tudhat melyek nélkül szegényebb lenne az EBM, new beat, electro történelem.

2011. március 24-én a Black Head Agency által szervezett Industrial Booom! fesztivál keretében a SIGNAL AOUT 42 először lép Magyarországon színpadra!

Írta: AlanTheWild
Eredeti cikk: http://alanthewild.blogspot.com
 
 

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu