Prager Handgriff

Az INDUSTRIAL BOOOM! Fesztivál alap-koncepciója az volt, hogy az elektronikus zenék szülőföldjéről, azaz az Egyesült Királyságból, és Nyugat-Európából elhozzuk Magyarországra a műfaj jeles képviselőit - régieket és újakat egyaránt -, és az előadók - nemzetük szerint egy-egy napra besorolva - megmutathassák tudásuk legjavát.

Magyarországra a popzene elsősorban német közvetítéssel jutott el, és ez igaz az alternatív vonalra is. A szintetizátorokra, szekvencerekre épülő zajkeltésben egyébként is élen jártak a német nép fiai - gondoljunk csak a műfaj keresztapáira, a Kraftwerk-re. Az ő hatásukra aztán Angliából indult el az a mindent elsöprő szinti-pop hullám, mely a máig kultikus, és folyton újraéledő zenekarokat - Ultravox, OMD, The Human League, Depeche Mode - kitermelte, de Németország mindig is az elektronikus zenék bölcsője maradt.

Ezért is kapták meg a március 25-i napot a német elektro-harcosok. Közülük is, most először lép fel Magyarországon a Prager Handgriff legénysége.


A formációt 1990-ben hívta életre Stefan Schäfer és Volker Rathmann, a Ruhr-vidék egyik városában, Witten-ben. Stefan az ének mellett az elektronikus-dobokat püföli, míg Volker a billentyűkért, és a programozásért felel.

Első albumuk („Arglistige Täuschung") 1993. áprilisában jelent meg, de addigra már számos demo-szalagot legyártottak, és helyet kaptak különböző kompilációs lemezeken is, például a „Forms Of EBM", valamint az „Art & Dance" sorozaton.

Egy évvel később érkezett a második Prager Handgriff-korong („Täterschaft & Teilnahme"), amivel végleg bebiztosították helyüket a német elektro-szcénában - köszönhető volt mindez az aktuál-politikai tartalommal átitatott szövegeknek, és a mélytónusú, német-nyelvű ének használatának.

Szinte minden évre jutott egy új Prager Handgriff lemez, így 2005-ben már dupla-CD formátumban kellett visszatekintő összegzést („Handarbeiten") kiadnia a csapatnak.

Idén egy vadonatúj albummal jelentkeznek Stefanék, ami az „Arbeit, Sport und Spiel" címet viseli, és február 21-én jelenik meg, szigorúan limitált rajongói kiadásban is - dupla CD-n. A Fan Edition-változat 3 ezidáig kiadatlan számot, és remixeket is tartalmaz.

Bizonyára ezek közül is hallhatunk majd a Prager Handgriff március 25-i budapesti koncertjén! A jelenlét kötelező!

 

Diszkográfia:

Albumok:
Rückstand Aus Vormonaten (1990) (nincs kiadónál)
Nasciturus (1991) (nincs kiadónál)
Retorsion (1992) (nincs kiadónál - saját megjelentetésben)
Arglistige Täuschung (1993)
Täterschaft & Teilnahme (1994)
Maschinensturm (1995) (nincs kiadónál - saját megjelentetésben)
Schlagende Wetter (1997)
XV Jahre E.P. (1998) (válogatás)
Schindluder (1999)
Fossile Brennstoffe (2000) (válogatás)
1000 Feuer (2002)
Handarbeiten (2005) (válogatás)
Arbeit, Sport und Spiel (2011)

 

© Janurik János


 

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu