De/Vision - Noob

Kissé szkeptikusan, bár mérhetetlen kíváncsisággal vártam a legújabb De/Vision album megjelenését, mert igaz, ami igaz, az új évezred eddigi De/Vision lemezei után mindannyiszor hiányérzetem támadt. Úgy tűnt, a műfaj kereteit tágítva egy progresszívebb és experimentálisabb hangzást hoznak a színtérbe, ami persze önmagában nem baj, ha az eredmény igényes és tartalmas alkotás, amit nem mellesleg a hallgatói közönség is elfogad és megszeret.
Folytatás...


Én az utóbbi időszak De/Vision lemezei közül viszont nem tudnék megnevezni egyet, amely annyira lekötötte volna a figyelmemet, hogy képes lettem volna napjában háromszor-négyszer is egymás után meghallgatni. Ez a tény főleg annak tudatában fájó, hogy annak idején a Monosex kazettámat rongyosra hallgattam, és kívülről fújtam minden egyes dal szövegét. Persze a De/Vision iránti szeretetem továbbra is töretlen maradt, de azóta is vártam, hogy mikor fogok újra annyira örülni egy De/Vision albumnak, mint akkor, 1998-ban a Monosex-nek. És lám, 2007-ben ismét tudtam egy De/Vision lemeznek szívből örülni!...

Steffen_and_ThomasA Noob hangzása letisztult és egységes, tele van melódikus dallamokkal, nem különben mélyreszántó gondolatokkal. A What You Deserve c. számnál éreztem egy kis Playing The Angel-es színezetet, de amúgy az összes szám jellegzetesen de/visionös, kitűnő darab, ahogy angolul mondják, masterpiece. Az egyetlen igazán táncolható dal a Flavour Of The Week, de magát az egész albumot dinamikus, elgondolkodtatóbb, ugyanakkor cseppet sem unalmas számok alkotják, olyanok, amelyek mondanivalójával azonosulni lehet, és tudok. Ilyen az Obsolete, a Nine Lives, a Far Side Of The Moon, vagy a Death Of Me. A Noob-ra felkerült a 2006-os Best Of albumon szereplő Love Will Find A Way is, amely erre a kiadványra egy kissé új arculatot kapott, ami ha túl nagy változást nem is jelentett, de mindenképpen jót tett a hangzásnak. Tulajdonképpen a dalok folyamatosan lekötik az ember figyelmét, ami azt jelenti, hogy a lemez nem monoton. Két, számomra legkedvesebb dal az albumon a What It Feels Like és a Deep Blue, amelyek egyből beivódtak a tudatomba. Hiszen nem kell, hogy egy klubsláger legyen az, amely a legnagyobb hatással van az ember gondolatatira és érzéseire, igaz?...

Formátum: CD

---------------------------------------------------------------------------

De/Vision - Noob (2007)

01. What You Deserve
02. Obsolete
03. Nine Lives
04. Life Is Suffering
05. Death Of Me
06. Flavour Of The Week
07. Deep Blue
08. Love Will Find A Way (Noob version)
09. See What I See
10. Living Fast, Dying Young
11. The Far Side Of The Moon
12. What It Feels Like 
13. The Enemy Inside

Kiadó: e-wave / Drakkar

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu