Az urmajom nagyot ugrott



A Space Monkeez meglepo, vadonatúj, dobhártyát szaggató videoklippel rukkolt elo. A nemzetközileg is egyedi vonásokat mutató zenét játszó 2002-ben alakult Space Monkeez leforgatta legújabb videoklipjét. Az új klip az együttes kislemez névadó Speedracer címu dal alapján készült.

Az új dallal új oldaláról mutatkozik be a Space Monkeez zenekar – akik többek között már játszottak együtt a Limp Bizkittel is. A tagok szerették volna, ha új lemezük szellemisége a látványban is megmutatkozik. Ami abszolút mértékben sikerült is. Nem is csoda, hiszen a klipet az elismert Skylandes Suta rendezte, de az alkotásban részt vett még Váradi Balázs (Tranzident), aki a zenei mesterelésben vett részt, valamint az Evo-Gyorsulási Verseny rendezvénysorozat foszervezoitol és partnereitol is minden támogatást megkaptak.

A forgatásra a népszeru, mogyoródi Hungaroring-en került sor, hiszen a Speedracer címu szám alapgondolata a verseny és a versenyzés. Ez ihlette a klipet, ahol a zene, a díszlet, a szereplok, a helyszín, egyszóval az összhatás igazán profi módon adja vissza az orült küzdelmet a gyozelemért. A klipben megelevenedik a futamok elotti felkészülés, és maga a futam is, amely a zenekar tagjai szerint az ember egész jellemét egyetlen egy összpontosított teljesítményben koncentrálja, ahol mindig a maximumot kell nyújtania. Szerették volna klipükben megragadni, hogy „az élet egy nagy futam, mely akkor igazán értékes, ha mindig a maximumot tudjuk nyújtani önmagunk és környezetünk számára. Ha egyszer véget ér a nagy verseny, és ha nem is nyertünk igazán, legalább a tudat legyen meg, hogy mi mindent megtettünk, mi tövig nyomtuk a gázt!”

Csak egyetlen kis gikszer történt a forgatás során, mivel egy videoklip felvételt csak nagy hangeron lehet igazán átéléssel visszaadni, a zenekarnak meggyult a baja a szomszédban rendezett kultúrált üzleti találkozó panaszosaival. Így a komplett zenekari felvételeket csupán tíz perc leforgása alatt lehetett rögzíteni. Egy nagy német autógyárral ujjat húzni azért a zenekar sem akart, túl drága lett volna a klip.

Az electro rock zenét játszó zenészek - Kassai Szabolcs, Lalátka Lajos és Vanicsek Viktor - legfobb célja a klip debütálása és a kislemez megjelenése után, hogy új nagylemezük 2006 oszén megjelenhessen.

„Ha motorok felzúgnak és elkezdodik az elso ritmus, az adrenalin felszökik és semmi nem fontos már, csak hogy magával ragadjon a versenyszellem és a száguldás.”





SPEEDRACER – AZ EVO-GYORSULÁSI VERSENY HIVATALOS DALA
www.gyorsulas.hu

További információ:
http://www.spacemonkeez.com/

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu