BLIND PASSENGER koncert az idei DM táborban!

A NEW LIFE DEPECHE MODE KLUB immár 10. alkalommal szervezi meg a DEPECHE MODE fanatikusok körében már hagyománnyá vált nyári rajongói táborát. A tábor helyszín-választása idén Fehérvárcsurgó-ra esett. A tavalyi, ugyanott tartott tábor sikerét megragadva döntöttek úgy, hogy idén nem változtatnak, maradnak a fehérvárcsurgói The Beach, gyönyörű környezetben lévő, tóparti szórakozóhelyen.

A 10. tábor megszervezése idén külön kiemelt figyelmet kapott a szervezők részéről, hiszen e jubileumi alkalom kapcsán különleges vendéggel akartak kedveskedni a táborlakóknak, s így a Németországból érkező, világhírnévnek örvendő BLIND PASSENGER zenekar személyében, ez kuriózumnak, igazán nagy durranásnak ígérkezik.

A BLIND PASSENGER zenekar mozgató rugója a német zenei élet ikonja, Nik Page, aki olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a PROJECT PITCHFORK, a CORVUS CORAX, az ANGELZOOM, az AND ONE, olyan zenekarokkal lépett egy szinpadra, mint pl. a PRODIGY, a SISTERS OF MERCY, a TYPE O NEGATIVE, a RAMMSTEIN, a FRONT 242 vagy éppen David Bowie.
Nik még a belini fal leomlása előtt alapította meg első zenekarát, a BLIND PASSENGERS-t, melynek alternatív-metál, cyber-punk stílusával világhírnévre tett szert. A BLIND PASSENGERS 2005-ös feloszlása után és már előtte is Nik szóló projekteket és más előadókkal közösen zenekari projekteket készített, így fűződik a nevéhez a SONGS OF LEMURIA és a CROMAX INTERNATIONAL formáció egyaránt.


Nik legújabb zenekarával, a BLIND PASSENGER-rel Clemens Hartung és az ausztrál származású Jamie Heinrich- Stewart zenekari tagokkal együttesen mutatja meg magyarországi közönségének, milyen az, ha beindul egy igazi német zenekari gépezet.

A BLIND PASSENGER-en kívül fellép még a hazai színtéren egyedi kinézetéről és fellépéséről ismert és fülbemászó dalairól híres BLACK NAIL CABARET és Debrecenből érkező DEPECHE MODE klubvezető Csicsa is, illetve jelen lesznek a hazai DEPECHE MODE klubélet kulcsszereplői, többek között Budapestről, Tatabányáról és Székesfehárvárról.


Míg e hétvégi tábor első napján a DEPECHE MODE zenekar teljes életművére tevődik a fő hangsúly, addig a második napon a koncertek és a DEPECHE MODE-dal kortárs zenekarok kapják a nagyobb figyelmet. Aki ellátogat majd ezen eseményre, az biztos egy életre szóló emlékkel fog gazdagodni, legyen szó családi programmal összekötött hétvégéről vagy egyedi programlátogatóról.


Program:

2011.08.05. péntek
21.30-tól: Csicsa - koncert
utána DM buli hajnalig - DJ. Józan-Géza (Budapest)
30 éves a DEPECHE MODE party

2011.08.05. szombat:
Délután: bográcsozás, kvízek, foci,
Este:
BLACK NAIL CABARET - koncert /www.blacknailcabaret.com/
BLIND PASSENGER /D/ - koncert /www.blindpassenger.de/

utána DM buli hajnalig EBM és INDUSTRIAL zenével
DJ. Csicsa - Debrecen
DJ. Chris - Tatabánya
DJ. Richie - Székesfehérvár

Jegyárak helyszínen:
- 1 napos: 2 500 Ft
- 2 napos: 4 500 Ft
elővételben ( korlátozott számban):
- 1 napos: 2 000 Ft
- 2 napos: 3 500 Ft

A Tábor főszervezője: a NEW LIFE DEPECHE MODE KLUB

Jegyelővétel:

Denevér - Rácz István: 06707028678
email: info@newlife.hu

Segítők:
Öhlmann Katalin
Szemerei Géza ( Józan - Géza)
Tillinger Zoltán
Törzsök Richárd
Emperger Róbert
s mindenki aki részese vagy támogatója a rendezvénynek!



Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu