Pálinka, Spangli és a Front Line Assembly!

Július 17.-én, kedden először járt nálunk a Front Line Assembly, az industrial zene egyik nagy öregje. A Pecsában már kora reggel elkezdődtek a készülődések, hogy az est fénypontja olyan legyen, amilyennek a szervezők is megálmodták. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy délelőtt 11-től nyomon követhettem az eseményeket. Fotókban nagyon gazdag élménybeszámoló beljebb . . .

Mikor odaértem valamivel délelőtt 11 óra előtt, már javában építették a színpadon a fénytechnikát, sürögtek-forogtak a munkások. Később megtudtam, hogy reggel fél hét óta folyik a pakolászás. Mivel a zenekar még a Nemzeti Galéria festményeiben gyönyörködött, volt időm megfigyelni hogyan is készül egy ilyen nagy koncert színpada, ami külön élmény volt számomra, persze képekben is megörökítve , különös tekintettel a lekváros buktára, ami egész délután a dobcucc tetején várta, hogy valaki elfogyassza.


The Stage...Technics....Work











Délután kettő körül érkezett meg a Portion Control előzenekar, a két tagú veterán banda hamar elfoglalta helyét a büfé részen, nagyjából egész nap ott próbálták átvészelni a nagy meleg hűs üdítők társaságában. Persze hamarosan befutott az a bizonyos turné busz is, amire több, mint 20 éve vártunk már. Szinte észrevétlenül történik minden, egy szer csak arra leszek figyelmes, hogy Mr. Leeb ott áll mellettem. Láthatóan azért már fáradtak, hisz turné vége felé járunk, de jó kedvűek és látszik ők is várják már ezt az estét, ahol végre nem kis klubban fognak játszani, hanem egy komoly helyszínen. Jött velük még pár technikus is, akik a fényért és hangért felelnek majd az est folyamán, valamint tHamas és barátnője, akik már tegnap is többek között tolmácsként közreműködtek. Chris persze egyből egy pálinkával indít, ezt a szót hamar megtanulta és egész nap gyakorolta. ;)
Nekiesnek ők is a hűsítőknek, jönnek sorban a kérések, mint például internet elérhetőség, vagy van-e fénymásoló gép, valamint a „menjünk el egy hangszerboltba dobverőért és pengetőért” című, ami elsőre csodálkozást vált ki a szervezőkből.


FRONT LINE ASSEMBLY Backstage






Megérkezik liquid is két szép táskányi cuccal, ő lesz ugyanis a DJ a koncertek előtt, között és után. Közben a nagyteremben minden készen áll arra, hogy az urak elfoglalják a színpadot, máris szanaszét hevernek a dobok és egyéb kiegészítőik. Felkerülnek a szintetizátorok és a „katonai kommandós álcázás” is, már dübörög is a FLA beállás. Mindenki odasereglik, még a munkások is nézik, mitől is olyan nagy dolog az, ami ma lesz. Meg kell mondjam, hogy az a speciális hangtechnika, amit a szervezők külön ide rendeletek valóban más, úgy szólal meg például a Millenium, mint eddig soha, lebeg tőle a hajunk. Olyan szavakkal bombáz minket a dobos a hangpróba alatt mint a „gulás” vagy a „kössi” és persze az elmaradhatatlan „pálinka”. A mókás hangulatú próba után az interjún a sor, melyet egy dokumentum filmhez készítenek Bill Leeb-bel. Ő persze készségesen válaszol, sőt, mikor tudomást szerez arról, hogy ez egy filmben lesz teljesen felvillanyozódik és fülig ér a szája. Mindezek után boldogan meséli Jeremy-nek(szintis), hogy milyen függöny volt mögötte az interjú alatt, meg hogy ez ám egy filmben lesz.;)

FRONTLINE ASSEMBLY SOUNDCHECK

 











 

INTERVIEW

 






Háromnegyed kilenckor kezd a Portion Control, a küzdőtéren egyenlőre nincs még tömeg, a dohányzási tilalom miatt mindenki kint pöfékel az udvaron. Azért így is akad szép számmal közönségük. Nagyon vártam ezt a koncertet, és sajnos csalódnom kellett, mert az előadás elég gyenge és erőtlen, az ének pedig úgy ahogy van nekem nem jön be. Nem is názem végig, inkább hátul pihenek.


PORTION CONTROL








Tíz óra, mindenki feszülten várakozik, lassan egyenként megjelennek a zenészek, felmennek a színpadra, ahol meglátják a hatalmas „meglepetés” függönyt. Mondanom sem kell, hogy odáig voltak érte, utána magukkal is vitték. Elkezdődik az intro, de a függöny még fenn, ami majd csak a Buried Alive első komolyabb üteménél hullik le, igazi látványos kezdést nyújtva a zenekarnak. A közel másfél órás koncert maradandó élmény volt mindenkinek, jómagam már láttam őket tavaly, de ez a koncert simán verte az összes többit, amit külföldön volt szerencsém látni. Igazából erről olyan igazán részleteset sajnos nem tudok írni, mert végig a fotósárokban munkálkodtam, de szerintem nem is kell, mindenki tudja milyen volt, aki ott volt. Dinamikus, látványos és magával ragadó. Fél tizenkettőkor végleg lejönnek a színpadról egy két számos ráadás után, törölközés, fürdés, mosakodás majd máris önfeledt sörözés, na meg a spangli. Indulás előtt dobverő begyűjtése és aláiratása Adrian-nal meg egy kis felhőtlen beszélgetés Chris-sel a magyar nevek érdekességéről. fél egykor hagytam el a Pecsát, de szívem szerint maradtam volna fél négyig. ;)

setlist:
Intro / Buried Alive / Vigiliant / Liquid Separation / Bio-Mechanic / Maniacal / Internal Combustion / Millenium / Prophecy / Unleased / Plasticity
Ráadás: Gun / Mindphaser


FRONT LINE ASSEMBLY

 















Szöveg & Fotók: Davina



Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu