Wave Gotik Treffen 2006. I. nap

Lassan csepegtetjük a 2006-os Wave Gotik Treffen fesztivál élménydús képsorozatát. A fesztivál idén sem szukölködött neves eloadókban, sorra kápráztatta el az odalátogató közönséget. Az elso nap felejthetetlen képkockáit tárjuk fel elsoként. . .

"Gyújtsd meg emléked, s lásd magad' e mécsnél…" - Dante Alighieri




Idén ünnepelte 15. jubileumi évét a Németország dark-goth szcénájának mekkájában Lipcsében évente megrendezésre kerülo Wave Gotik Treffen Fesztivál. Az ünnepi esemény tiszteletére a szervezoség a nulladik napon egy különleges koncerttel kedveskedett a fesztivállátogatóknak. A Pink Turns Blue melengette a nézok szívét a csodálatos atmoszférájú lipcsei Volkspalast neo-antik kupolái alatt. A koncert különlegessége a festoi épület mellett, hogy olyan neves eloadók emelték az est fényét, mint például Wayne Hussey, a Missionbol, a Das Ich, a Combichrist, a Birthday Massacre vagy a Clan of Xymox.



Sajnos ezekrol nem készültek képek, mivel kis csapatunk nem tudott aznap elutazni a fesztivál ígéretes programjára. A érdekes eseményrol készült nem mindennapi fotókat a Volkspalast honlapján lehet megtekinteni.

Eljött a nagy nap…

Ismét eljött a nap amit minden évben szívrepesve várunk. A szokásos indulási nehézségek után magabiztosan szeltük át a határokat. Az amúgy 12 órás utazás röpke pillanatnak tunt. Felkészülve a tavalyi fesztiválromboló idojárásra, több tonna meleg ruhával és esovédo felszereléssel, mindenki meglepodve állt a tuzo napsütés elott ami Lipcsében fogadott minket. Minden tökéletesen kezdodött és a bejutási ceremónia is a szokásosnál simábban sikeredett. A kemping – az idei igen eros fellépo mezony miatt – zsúfolásig tele volt sátrakkal. A „magyar különítmény” idén nagyjából egy kupacba verodve állította fel sátrát, így rengeteg lehetoség nyílt késobb az „ungárise wircsaft” gyakorlására délelott, délután és estefelé is a sátrak között. Magyar szóban nem volt hiány annyi szent. A lágy napsugarak, a vidám társaság, a vámpírok és királylányok színes kavalkádja kellemes izgalommal töltötte fel az embert. Elso nap még csak kóstolgattuk a fesztivál feelingjét és ízeit, ki-ki merre látott szana-szét széledtünk. A péntek este fo sztárjai például – sok más mellett - a Gathering, a Samael, a Combichrist és a Nitzer Ebb voltak. A minden évben számos neves zenekart felsorakoztató – és ebben verhetetlen – fesztivál fo problémája, hogy ennyi élményt nem lehet 4 napba és ennyi helyszínbe belesuríteni, ez az idén különösen megmutatkozott. A szokásosnál is nagyobb volt a káosz és az egybeesés a rengeteg jónevu eloadó koncertjei között. Az ember fájó szívvel kellett lemondjon kedvenceirol a városszerte szétszort koncertek azonos idoben történo kezdése vagy egybeesése miatt. Arról nem is beszélve, hogy azért ez a társaságot is igen szétcincálta. Volt aki Theatres Des Vampires-re, volt aki Lacrimosa-ra vagy éppen Dracul-ra ment. Elso szárnycsapásaink így nem is mindig úgy sikerültek, ahogy szerettük volna.

Lipcse és a közönség:







ACCESSORY

A Werk II. késodélutáni sztárja az német Accessory volt, a Dirk Steyer és Ivo Lottig alkotta electro banda eroteljesen felpörgette a közönséget. Mozgásba lendültek a színpadon, energiát vittek a Werk II. élettelen termében. Az old-school-al, future-pop klisékkel és pergos ütemekkel megspékelt néhol egészen aggresszív, szintetizátor zene méltó kezdési alap volt a rangos fesztiválnak. A zenekar 2001-ben igazolt az Out of Line kiadóhoz. Számos albumot adtak ki, legutolsó lemezük a 2005-ös 'Forever & Beyond' volt, reméljük hamarosan hallhatunk még róluk.




SAMAEL

A Parkbühne várva várt fellépoje a Samael méltó volt nevéhez. A svájci death metal gyökereken alapuló banda osztatlan sikert aratott. A zenekar tagjai:
Vorphalack – Ének, Gitár
Makro – Gitár
Masmiseim – Basszusgitár
Xytras – Elektromos kütyük, Szintetizátor

A Koncert fix hogy késéssel kezdodik, Parkbühnen más nincs is, de a vége - halálpontos zenemérgezés.

Azt hiszem így lehet összefoglalni. Samael még mindig a topon van, pedig régóta teperik a lantot. Külsoségek nincsenek, magamutogatás nincs, csak a zene van, ahogy jó öreg Horváth Charlie énekli. Elso taktustól kezdve átjár a metál atyai szelleme, beindul a tömeg, meg a villamutogatás. Egyik általam legjobban várt koncert volt, azt hiszem elkövetkezendokben sem hagyom ki. A banda vérprofi, se félreéneklési, sem zenei hibát nem vettem észre. Örömzenélés volt a javából, vigyorgás, aktív kontakt a közönséggel, majd egy gyors ráadás és kézcsók. El is tuntek.

Setlist:

Intro
Heliopolis
Inch'Allah
Reign Of Light
The Cross
Oriental Dawn
Telepath
Baphomet's Throne
Rain
Jupiterian Vibe
Nautilus & Zeppelin
On Earth
Moongate
Chosen Race
My Saviour






THE GATHERING

A Samaelt a kissé lágyabb, de a szintén közkedvelt Gathering követte a Parkbühne színpadán.

A tagok:

Anneke Van Giersbergen- ének
René Rutten- gitár
Marjolein Kooijman- basszus
Hans Rutten- dob
Frank Boejen- billentyus hangszerek

Eljátszották a nagy slágereket. Ezenkívül meg az új album dalai adták meg a koncert fo vérvonalát. Anneke egy TÜNDÉR volt, a zöld felsojében, fehér cipojében és rózsaszín zoknijában - hát ütött. Koncertrol mit is lehetne elmondani. Amolyan Gatheringes volt, zúztak mint a meszes, verték a dobot, Anneke meg Anneke volt hangilag, testileg, mindenhogy (ritkán látni olyan zenészt/énekest aki így élvezné a saját koncerjét) mi meg szép csendben az eufóriáig jutottunk, és Anneke csak mosolygott, csak visszaintegetett, és csodálatos dallamokkal sokkolt minket, és persze gitározott szépen visszafogottan. Közönség nem volt túl nagy számban, jóval több embert vártam rá,de akik ott voltak,
azok tényleg csak ezért az együttesért maradtak,vagy jöttek,és ez megnyomott pozitív irányban mindent. Egyszeruen ok azok,akiken a legdepresszívebb halálváró is egy óráig felhotlenül boldognak és pehelykönnyunek érez mindent és magát. No meg ok azok akik ha koncertet adnak olyan töltetet hagynak benned, ami még kitart egy darabig.
Szóval elso napra Parkbühnén szép kis ajándékcsokor zuhant a nyakunkba.
Nagyon jó hangulatú koncert volt.








LACRIMOSA

No de szaladjunk vissza azért az AGRA-ba is, a fesztivál fo színpadához, a fo helyszínre. Itt is volt mit látni boven. Képek elsoként a Lacrimosa-ról készültek. Ez volt az a koncert, aminek az elejérol lemaradtam, de annál jobban belevetettem magam az élvezetbe. Ez a banda az, amely úgy hat az emberre mint egy intravénásan belott meszkalinnal dúsított goldenball. Tilo és Anne egyszeruen csodás párost alkotnak ebben az érában. Most volt szerencsém oket másodszor látni. Elozo fellépéshez képest a setlist sokat nem változott, hangszerelés sem.

Albumnál jóval rockosabb-metálosabb az eloadás. Hangzás, oldalról is hibátlan, rossz hangosításnak nyoma sincs, színpadkép egyszeru, fény-árnyékjáték pedig halálpontos. Nincsenek fényárban, koncert alapvetoen fotózhatatlan, Tilo az elotérben, a maga 30 kilójával, Anne kissé hátrébb, végre nincs eltakarva egy nagy emelvénnyel, és gyönyöruek mindketten , a többi tag izeg-mozog, kivéve a dobos,mer hát az fix ugyebár.

A frontember személyisége-orgánuma magával-ragadó, egyénisége-megjelenése kritizálhatatlan, hangja a topon, és meg is mutatja mit tud, azon az estén boldogan bújtam a hálózsákomba, hogy már ezért megérte,pedig az igaz eufória még nekem hátravolt,na de arról késobb. Azt kaptuk amit elvártunk, távolságtartó, megtervezett, eltervezett, kidolgozott löketet a zenének hívott izébol. Nem adott kevesebbet annál ahol a léc volt,de többre sem tartanám. Valahogy elhiszem róluk, hogy Ok nem tudnak hibázni, volt gitárszóló, hangkitartás, vokálzsenialitás, Anne lepkeasszonyként tárogatta karjait, szokásos show elemek ültek,meg ütöttek. Csodás élmény volt, még látnom kell oket, újra és újra és újra.

Lacrimosa nem koncertzenekar, nem fozenekar, vagy nem olyan módban,hogy egy csarnokban kelljen oket hallgatni, színház, opera, vagy bármi kisebb, személyesebb, és méltóbb helyszín való egy ilyen kvalitású zenekarhoz.

De ettol függetlenül végtelen szerénységgel turik a sztárságot, a koncert végi kijövünk a színpadra és zavarban vagyunk a tömegtol aki üvölt a kielégüléstol mint a fába szorult féreg, szóval édesek voltak.








NITZER EBB

Az est fénypontja minden bizonnyal a klasszikus és vagy egy évtizede eltunt EBM csapat, a Nitzer Ebb volt. Jó késon kezdtek, de minden fáradtságot megéro eloadásban lehetett részünk.

Összes fáradt, sajgó testrészem hirtelen pille könnyu, táncraperdülos és nyughatatlan lett.
Bevallom oszíntén, hogy régi nagy kedvencem és szívrepesve vártam hogy annyi év után újra éloben láthassam oket. Azaz vártam volna, de hát látni ugyan nem sokat lehetett, hömpölygo, éljenzo tömeg mindenfelé, sehol egy menekülo út, a közönség izgatott lázban követelte színpadra a zenekart. Túlfütött hangulat volt az egész csarnok szerte. Mi is próbáltunk a kis réseken, lukakon leskelodve rálátást nyerni a színpadra, végül oldalt sikerült a rácsnál viszonylag értékelheto pozíciót szereznünk. Sok év telt el azóta mióta a Petofi Csarnokban láttam oket. Nem tagadom, kissé féltem, féltem, hogy lehullik a lepel és hogy ledölnek a bálványok. Az ember nehezen viseli a csalódást ha egy igazi nagy kedvencérol van szó. De nem így lett, sot ellenkezoleg. Félszemmel követve McCarthy eddigi Nitzer Ebb utáni munkásságát nem vártam kirobbanó érzéseket, de nem így lett. Az évek alatt jópár kilót felszedett, annak idején „nok bálványa” (jaj, sosem feletjük azt a fehér biciklisnadrágot amiben nálunk is fellépet és az I’ll give to you-ban agonizált az esoben) mára már meglett pufók ember lett. Megdöbbenésünkre azonban egy újra fess fiatalember lépett a színpadra megújult külsovel és energriával. Nemúgy, mint Bon Harris, aki bizony szépen kigömbölyödött a régi "ördög külsejét" maga után hagyva. Ahogy rázendítettek az elso taktusokra, azonnal megállt bennem az üto és az ido is..A külvilág egész távoli volt, mit sem fogtam fel belole. Az évek tova szálltak és újra fiatalnak érezhettem magam, ott álltam állam a földig lógva csodáltam az ebm-istenségek frenetikus eposzát. Minden porcikám beleremegett, egy testrészem sem maradt tétlenül. Micsoda ero, micsoda energia van még mindig ezekben a fiúkban!!!! Hihetetlen, nem hogy rosszabbodott volna intenzitásuk hanem százszor erosebbek és lendületesebbek lettek. A koncert tele volt élettel, sugárzó energiával, a hangzás csodálatos volt, a számokon semmit nem változattak, jobban szóltak mint valaha. Az összes hatalmas sláger lement. Csak kapkodtam a fejem egymás után. Torkunk szakadtából üvöltöttük a mitosszá vált slágereket. Egyszeruen leírhatatlan élményben volt részünk. McCarthy nemcsak bombasztikusan nézett ki és remek formában volt, hanem iszonyatos pörgést rendezett a szinpadon, úgy mozgott, mintha csak 20 éves lenne. Persze vele együtt mi is ugyanezt tettük. Azóta is itt csengnek fülemben az imádott ütemeik.
A „Reunion” elso bemutatkozás minden kétséget kizárólag remek volt.
Nem volt kétséges a frenetikus sikere sem. Ennyit már rég tomboltam mint akkor éjjel.

Ebbol kifolyólag mivel ez csodálatos élmény minden energiánkat kivette, az afterparty-t passzoltuk és inkább nyugovóra tértünk. Nagyjából ezek voltak az elso nap élményei.

Setlist:

Getting Closer

Let your body learn

Shame

Hearts and Minds

Lighting Man

Captivate

Family Man

Godhead

For fun

Blood Money

Ascend

Murderous

Control I’m here

Join int he chant

Fun to be head

Come alive






Fotók: ...lolita..., Davina
Beszámoló: Serial Killer, Strange

Köszönjük Strange-nek is a seítséget

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu