A Fading Coloursbe éppen, hogy csak belenéztünk, de az alkohol hatása és a szakadatlanul hulló eső miatt jobbnak láttuk magunkat rendbeszedni. Számomra most nemvolt annyira meggyőző ez a koncert, bár lehet, hogy más körülmények közt jobban tetszett volna.Viszont az NFD nekem nagyon bejött, valóban nem elektronikus zenét játszanak, de mivel én azért hallgatok gitár zenét is és az NFD jófajta zenét játszik, így élvezettel hallgattuk és léggitároztunk szorgosan az esőben a többiekkel egyetemben, akiknek az alkohol hatása révén már minden zene tetszett:-)..



Fading Colour setlist: Lorelei, Feel, Angel, Clean, Seems strange, Fade Away, Black Horse, Time, Seems



NFD Setlist: Omen (intro), Light My Way, Turbine, Darkness Falls, Stronger, Unleashed, Descent, Caged, When the Sun Dies

Úgy éreztem, nagyon hideg lett, mire leszállt az este és eljött az ideje, hogy visszainduljunk a kastélyba. Az eső még mindig erősen zuhogott, hogy alig láttunk valamit a homályban. A cudar idő miatt többen úgy döntöttek a csapatunkból, hogy maradnak a fenekükön – és alszanak tovább. Csak Timivel ketten indultunk el, legalábbis a kempingből.
A Front Line Assembly-t kapucniban, hátizsákkal, átázott és nehéz göncökben ugráltam és ordítottam végig. Rengetegen voltak, szerintem itt döntött nézőcsúcsot a fesztivál, de sikerült hasonló helyet kifognom magamnak az első sorban, mint előző este Suicide Commandón. Végig úgy éreztem, ez a meglehetősen zord időjárás, ez a nagy eső olyannyira igazodik a FLA zenéjéhez, mint a háttérvetítés vagy akár a dalszövegeik. Ahogy össze-vissza fújta a színpadon a füstöt a már-már viharos erejű szél, az jutott eszembe, mintha valami kiégett harcmezőn játszott volna a zenekar. Bill Leeb és társai – hozzánk hasonlóan – majdhogynem térdig sárosan, a gitáros kapucnival a fején, de töretlen energiával álltak helyt a turnéjuk utolsó előtti állomásán. Nem volt érezhető a koncerten, hogy el lennének fáradva, ugyanaz az erő és lendület jellemezte ezt a bulit is, mint ahogyan nálunk Budapesten is láthattuk őket
Érdekes módon egész más hangulat kerített hatalmába a koncert közben, mint alig több, mint egy héttel azelőtt a PeCsában, pedig a playlist szerintem ugyanaz volt. Egyáltalán, nagyon szerencsésnek éreztem magamat amiatt, hogy az elmúlt nyáron kétszer is láthattam/hallhattam őket, ráadásul ilyen rövid időn belül! De míg itthon, Budapesten végig szinte viháncoltam az örömtől, hogy végre-valahára ott vagyok egy koncertjükön, Bolkowban már jobban oda tudtam figyelni egyéb érzéseimre is, arra, hogy tulajdonképpen mekkorát képes ütni rajtam élőben a FLA zenéje ill. konkrétan egy-egy daluk, élesen szíven ütött a számok kompromisszummentes igazsága, s már eszembe sem jutott viháncolni, miközben az eső végigfolyt az arcomon. Időnként arra gondoltam, bár sose érne véget egyik vagy másik szám; meg egyáltalán a koncertnek bár ne lenne vége sosem…Főleg úgy, hogy ez volt az utolsó napunk (persze, hogy a legnagyobb élmény ill. a legjobb koncert maradt a végére…!)

Az FLA koncert valóban zseniális volt, megérte szarrá ázni. Már volt két összehasonlítási alapom de ennek volt talán a legzordabb feelingje, mivel a forgatókönyv szerű vihar totál nyomasztó köntösbe burkolta a színpadot és így fokozódott a drámai hatás, ami tökéletesen illeszkedett az FLA zenei világához.

Az eső a koncert után sem állt el, sőt, még csak nem is csendesedett. De ezek után már ez sem érdekelt bennünket, így minden sietség nélkül mendegéltünk Timivel haza a kempingbe. Annál jobban már úgysem ázhattunk volna el. Alig bírtam vonszolni magamat, úgy éreztem; mégis elhatároztam, hogy visszaérve a kempingbe gonoszul fölverem a többieket álmukból, ez a legkevesebb, amiért kihagyták a FLA koncertet… Másnap reggel azt hittük a sátorban, végünk, annyira fáztunk. Attól tartottam, sose lesz lelkierőnk kimászni a hálózsákokból. Később attól végre elmúlt belőlem a hidegrázás, hogy kiderült, nem indul az autó (kellett nekünk annyi Suicide Commandót hallgatni, hogyne merült volna le az aksi…) Az egész díszes társaság az autót tolta egytől-egyig, de hiába tolta. Lengyel szomszédaink és a kemping személyzete segítségével végül nagy nehezen beindultunk. Nagyon rendes volt mindenki, vannak még jó emberek, segítőkészek.
Hazaúton már nem is volt semmi gond az autóval. Mi több, régi vágyunk is teljesült, amikor egy kis kitérővel – és pillanatnyi ötlettől vezérelve – Kutna Horába is eljutottunk, s végre láthattuk a csonttemplomot. Élmény volt:) Ami a Castle Partyt illeti, kíváncsian várjuk, következő alkalommal mit találnak ki nekünk a szervezők, mely ígéretes nevű zenekarok koncertjeivel örvendeztetnek majd bennünket meg.

Társaság:

A végére hagyott Kutna Hora nekem is egyik nagyon régi, dédelgetett szívem vágya volt, erről ódákat tudnék zengeni, de most inkább hagyjuk. Mindenesetre aki teheti szerintem érdemes megnézni. Nem hagytam volna ki semmi pénzért a koponya és csont díszekkel igényesen kidolgozott kis templomot, csakúgy, mint a fesztivált sem. Összességében rendkívül tartalmas volt, és felejthetetlen élményeket nyújtott a 2007-es Castle Party Bolkowban. Remélem lesz alkalmunk ismét ellátogatni.

A cikk alatt lévő képgalériában további képeket találhattok a Kutna Horáról.

Beszámoló: Sgotha, alias Pusztafi Virág

Képek és beszámolókiegészítés: Serial Killer & Virág