Setlist: Alles, Strom aus Fantasie, Pussy Gang, Cold Comfort, Whisper, Pzycho-Pop-Groove, Maschinerie, Go Pussy Go, Electrolicious

Az első csalódás után annál jobban tetszett a slágergyáros In Stirct Confidence, amiről érdekes módon azt hallottam, hogy élőben nem olyan jók. Bár nagyon szeretem a csapatot, eddig mindig lecsúsztam róluk, most volt először alkalmam élőben látni őket. Abszolút megcáfoltak minden eddig hallottakat, pörgős, jó hangulatú és szórakoztató koncertet adtak. A tömegben nem sok mindent lehetett látni a színpadból, de az tisztán látszott, hogy Dennis Ostermann az énekes felszabadult és vidám volt, élvezte az előadást, csakúgy mint a közönség akik az első sorokban megállás nélkül tomboltak. Az ISC túl van már számos sikeralbumon és toplistás nótán, Dennis kellemesen lágy hangja és fülbemászó dallamaik sok embert vonzottak most is. Főként a 2006-os Exile Paradise-ról játszottak. Dennis mellett Antje Schulz szintén megcsillogtatta énektudását az „Engelstaubban.”

Utánuk a német goth Fetisch Mensch következett, akik abszolút nem illettek bele a képbe ami a többi zenekar stílusát illeti, nem is tudták igazán felkelteni az érdeklődésünket. Távolról szemléltük, de inkább csak asszimilálódtunk és beszélgettünk közbe honfitársainkkal Liquid, Estee, Tuli, és a többiek is kint levegőztek. A Werk II. "terasz" részén mindenhonnan ínycsiklandozó kaja illatok szállingóztak, és az emberek nem fogytak, hanem egyre csak jöttek.

A Werk II. számunkra fő attrakciója a belga Dirk Ivens nevéhez fűződő 80-as évek elején alakult projektje az Absolute Body Control volt. Régi múltjára való tekintettel úgy gondoltuk, hogy nem lesz számottevő közönség odabennt és végre majd jobban elférünk. Hát tévedtünk. Nagy tömeg álldigált már a terembe várva a produkciót. Úgy látszik mégis van még kultusza az ABC-nek. A közönség teljesen felpörgött. Dirk Ivens fehér ingben, fáradthatatlanul gerjesztette a hangulatot, mozgása mint egy 20 évesé, friss volt és energiától duzzadó. Dirk már megannyiszor bizonyította sokszínűségét. A belga "zajmester" nevéhez fűződnek az olyan zseniális projektek, mint a Klinik, a Dive vagy a Sonar, amikkel méltán alapozta meg elismertségét és népszerűségét mind szakmai mind közönség körökben. A koncert igazi időutazás volt, ám mégis időszerű. A "zajpultnál" Eric Van Wonterghem szigorú tekintettel és annál több lelkesedéssel csavargatta a gombokat. Az ABC gyökerekig visszanyúló lüktető ereje átjárta a Werk II. minden zugát.

Koncertek után vissza odalogtunk a kempingbe, ahol beültünk az Agra kávézójába és megnéztük a szokásos vásárteret. Volt minden mi szem szájnak ingere, csavarokból gyártott Alien figura, láncos tanga, szadó-mazó plüss tehén és műraszták színes kavalkádja, stb. Egy darabig nézelődtünk, aztán már csak leültünk szenvedni. Több mint egy óra volt még az Agra aznapi egyetlen fellépőjéig, az éjjel 1-kor kezdődő Retrosic-ig. 11 óra utazás és 24 óra nemalvás után már kezdtünk nagyon csúnyán szétesni. Páran közülünk kidöltek és elmentek aludni. Az Agra 4.2-be is benéztünk azért ahol elvileg 1 órától a Melotron-os AndyK volt kiírva dj-nek és bár nemtudtuk megvárni a setjét azért összefutottunk a tömegben lézengő német showman-el.

Végül 3-an álltuk a sarat és nagy nehezen odavonszoltuk magunkat színpad elé. Jártányi erőnk se volt szinte de kitartóan vártuk a Retrosic első élő fellépést. Bár túl vannak több sikeres albumon, - mint a Prophecy vagy a God of Hell vagy a Messa de Requiem - és rajongótáboruk is egyre nő, a 2001-ben alakult zenekar nem adott még élő koncertet, ezért külön öröm volt, hogy a WGT-re szánták premier fellépésük. Nem volt hiábavaló ennyit várni rájuk mivel első bemutatkozásuk 100%-os és páratlan volt. Igényesen kidolgozott, gazdag és jól korreografált színpadi performanceknek lehettünk tanúi, amely tökéletes hátteret nyújtott a zenei produkciójuknak. A színpadot sejtelmes sötét aura borította és hatásvadász elemként egy hatalmas digitális kijelzős óra folyamatosan számolt vissza a koncert kezdetéig. A percek így is óráknak tűntek. Ahogy a Retrosic rákezdett az első számra, a Ground Zero-ra, azonnal kipattantak a szemeim, mintha sosem lettem volna álmos. Az első perctől az utolsóig lenyűgöző volt. Előkerültek "Kusztó kapitány zsoldosai", a hosszú latex-kosztümös búvármaszkos viziszörnyek, hátukból kiálló "testcsövekkel". Látványos, nem gagyi, hiteles volt. Elsősorban álltam, így alkalmam volt közelről szemügyre venni, és nem gumimaszkos maszkarabálból érkezett szörnyek, hanem hús-vér valósághű mutációk tűntek fel. Sokkal kreatívabb volt, mint némely "ZS kategóriás" mustár-kecsöp szagú zombie movie. „Középkori vászonra" festett, „hőscincéres" Retrosic-logos zászlókat lengettek. A színpadkép és a díszlet mestermunka volt , csak úgy mint a hangzás is. Cyrus Fletcher a frontember, nemcsak szívderítő jelenség, karizmatikus, határozott fellépése azonnal elbűvölt minket. A Retrosic Kegyelmet nem ismerve zúdult be a fejünkbe, egyenesen az agyunk legkifinomultabb érzékeire hatva, megsemmisítve minden más gondolati síkot. Tele van aggresszióval és torzított énekkel, de nem tűnik tucatzenének, magával ragad és beszippant, nem menekülhetsz. A sírontúli sötét electro-indusztriál dallamok mindent elsöpörve törtek a felszínre. A színpadkép változatos hol pulpitusról éneklő diktátor, hol sexy táncoslányok, hol fellógatott ember, hol csillogó, égből hulló konfetti, és persze remek vizuál a hatalmas kivetítőn. Dermedt tekintettek szegeződtek a színpadra amikor a „megasláger Maneater” alatt egy félmeztelen raszta hajú delikvenst a hátánál és a karjánál fogva piercing-bőr-akasztással lógattak fel egy vasszerkezettel a mennyezetre. A következő képkocka talán klisésnek tűnhet, de élőben nem volt az. Cyrus az ájult "áldozat" alá állva a fejére csöpögő vért elkente az arcán. Ez ott, a zenei és a színpadi sokk közepette igen hatásosnak bizonyult. A szám végén leeresztették az ájult testet, megszabadították kampóitól és kivonszolták a színpadról. Részben a legutóbbi albumuk a Nightcrawler köré épült a produkció, mint pl. a Bloodsport vagy a Desperate Youth, de azért kaptunk az arcunkba az előző slágerekből is, mint a The Storm, a Total War, vagy az Eat me Alive. A közönség roppant mód aktív volt. Legmesszebbmenőkig ez volt számomra a WGT legjobb produkciója.

Setlist: Unleash Hell, Eat Me Alive, The Storm , Laughingstock, Scream, Antichrist, Deserate Youth, Bloodsport, Total War, Bomb, Revolution, Maneater, Ground Zero

A WGT-N KÉSZÜLT EXKLUZÍV INTERJÚT A ZENEKARRAL ITT OLVASHATJÁTOK!

A német Absurd Minds-ig még volt egy zenekar de mi lustaságból visszavonultunk a sátorhoz alapozni. A társaság egy része belenézett, Fineas Csabi készített pár fotót:


setlist: Escene, Cycle, Gedankenreich, Dependence, Stop the Fall, Deception, Herzlos, Brainwash, I am dying alone

Egy darabig még a sátornál bandáztunk, aztán azon tanakodtam, hogy maradjak-e az Agraba a Rotersand-OrangeSector-Psyclon Nine hármason, vagy menjek el a számomra unikumnak számító Rosa Crux előadására. Végül sok vívódás után egy pénzérme segített döntésemben és így elindultam a színházba a Rosa Cruxra. Tavaly már volt szerencsém látni őket és a koncertjük minden képzeletet felülmúlt. A társaság többi része maradt az Agraban.

Orange sector

A nagy legenda, a Front 242 mellett a másik koncert amire igazán vártam az OS volt. A szintén régi EBM-et játszó banda viszonylag egyszerű, de hatásos zenéje rendesen meg is mozgatta a társaságot. A dobos végig könyörtelen ütemeket diktált, míg az énekes akár Douglas McCarthy, föl-alá rohangálva hergelte a közönséget. Rövid, ámde nagyon is tömör előadásuk alatt leugráltunk jó sok fölösleget, de ahogy láttam az egész agra megindult, pedig előtte alig volt mozgás. Persze voltak a nagy slágerek az új albumról (tanzbefehl,dynamit), meg a régiek is szép számmal.

Setlist: Bibelhammer Intro, sick.sick.sick, Flashback, Götter, Dynamit, Tanzbefehl, Violent order, R.I.P., Für immer, Here we are, Kalt wie Stahl

ORANGE SECTOR

Rotersand

Erről nem tudok sokat írni , az első pár számot néztem végig, hisz ez az inkább future pop stílusba hajló zenekar nem az én világom, de meg kell mondjam jó volt amit láttam, profi, zeneileg is rendben volt. Sőt ráadásként egy szám erejéig a SITD énekese, Tom is hozzájárult a színvonal emeléséhez. A srácok benn maradtak, egro és én pedig a helyi italozóbál folytattuk, hogy rákészüljünk az estére.

Setlist: Intro, Almost Violent, The Last Ship, Electronic World Transmission, Merging Oceans, Exterminate Annihilate Destroy, Lost, Undone

ROTERSAND

Sajnálom, főleg az Orange Sectort, hogy lemaradtam róla de talán legközelebb lesz rá módom. Az amcsi Psyclon Nine -ba már nem nézett bele mindenki, és nagyon vegyesek voltak a visszajelzések. Útközben hallottuk, hogy mit műveltek a fiúk kishazánkban, így nemsokuknak volt kedve elmenni. Nem csodálom, bár hozzá teszem én azért egyszer megnéztem volna a srácokat élőben. Kiváncsi lettem volna az aggressszív electro-industrial-metalt játszó csapat pokoli dallamiaira és az ördögi image-ben parádézó zenészekre. Meg egyáltalán arra, hogy mit tudhat az Nero Bellum, az énekes, akinek egy nagy "Übermensch" felirat van a melkasára tetoválva. De mivel én még a színházba voltam és Daviná-ék sem néztek bele így Fineas Csabi képein keresztül kaphatunk képet a WGT-s koncertjükről.

Setlist: Resurrekt, Better Than Suicide, Visceral Holocaust, Parasitic, Divine Infekt, Crwn thy frnicatr

Eközben színházban egy kis csúszás volt, de abszolút megérte várni. A Rosa Crux mindig lenyűgöző. Nem éppen egy electro banda, de fenomenális és misztikus varázs van. A Harangköltemény a zongora, a furcsa dobgépek a vetítés és az élő performance-ok valamint a kórus hatalmas hipnotikus erővel bír. Idén volt újjítás, a duda is belekerült a repertoárba. És ami a legjobban elkápráztat mindig a az "Omnes Qvi Descendvn" videóklippjének élő előadásmódja ahol a meztelen "sámánok" eljárják a földtáncot egy tálca homokban a színpadon elhelyezett emelvényen.

A Rosa Crux után siettem vissza a várva várt legendás zenekar, a Front 242 fellépésre az Agrába. Kicsit eltévedtünk és a csúszás miatt is már igencsak késésben voltam. Sajnos mire odaértem már javában ment a Front 242. A guta ütött meg, de nem volt mit tenni...A német precizitás ismét ellenem dolgozott, elkezdték időben a koncertet. Teljes gőzzel robbantam be az Agrába. Iszonytató tömeg volt, így hátul megálltam és ingáztam ide-oda, honnan lehet a legjobban látni. A hangzás tökéletes volt, mondhatni stúdióminőség, a színpadi fények, a világítástechnika úgyszíntén. J. L. de Meyer a Front 242 klippekből már jól ismert szerelésben és napszemüvegben ugrált a színpadon, mögötte a kivetítőn mentek a jobbnál jobb vizuálok. Slágerparádé volt a javából. Az összes régi nagy nótát leadták, minden szám szíven talált. Ismét azt éreztem, hogy ott állok 16 évesen a PECSA kistermébe és F242-re tombolok. Az a pár szám ami még a show-ból hátra volt, kegyetlen jó volt. A zenekar intenzítása hihetetlen volt. Visszatértek a régi jól bevált stílushoz, semmi tücc-tücc és diszkófeeling, 100% tiszta oldschool EBM volt. Nálam az F242 a WGT-n jelesre szerepelt.

Setlist: Funkahdafi, Body to Body, Religion, Welcome to Paradise, Until Death, Commando mix, Hapines, Im Rythmus Bleiben, Lovely Day, Moldavia, Together, Headhunter, U-Men, Take One, Kampfbereit, Punish Your Machine

Koncert után a sátornál iszogatott kis csapatunk mindenféle "szőrnyűséget" mint pl. hazai Rosé bor és bombával higitott BB pezsgő. Sikerült is felpörögnünk rendesen. Irány az Agra afterpartyja. A 4.2 afterterem és a Café között ingáztunk, ki-be mászkáltunk, hol itt hol ott szóltak kedvünkre való slágerek, volt sok más mellet egy kis new wave blokk, suicide commando és depeche mode is. Összeségében az első két nap remekül alakult, kiváló csapatokat láttunk és az időjárás is kedvező volt.

Látogatók, társaság: