A MORTIIS legújabb 2010-es albuma mely a Perfectly Defect nevet viselni nem nyerte el teljesen a zenei világ tetszését. Sokan sokfélét mondtak rájuk és csak az a szerencse hogy ők nem olvasták el ezeket a kritikákat hanem megtartva régi lendületüket olyan koncertet adtak hogy még a fülünk is kettéállt utána. A MORTIIS voltaképpen Håvard Ellefsen énekes neve aki nemes egyszerűséggel magáról nevezte el a 18 éve fennálló zenekart is. Jellemző rájuk az erőteljes színpadi megjelenés és az idők során sokfelé csapongó zenei stílus. Mindebből hozzánk most szerencsére csak az elsőt hozták el, fehérre festett arccal, varkocsba font hajjal és szakadt bőrcuccokban játszottak az elsőre elég meglepettnek tűnt közönség előtt. Az első szám erős basszus ritmusa után már könnyebb volt rájuk hangolódni és mindez még annak is köszönhető hogy pályafutásuk legjobb számait hozták el hozzánk, nem aprózva el a tehetségüket. Néha kicsit furcsa volt hogy popzenét kevernek a rockba de ha ez az amitől egyediek lesznek akkor ezt fogjuk szeretni. Itt és most mindenesetre kellemesen bemelegítették a közönséget így panasz nem érheti őket semmi miatt, hatalmas tapsot és éljenzést kaptak mikor végeztek és úgy érzem mindez megérdemelt is volt.



A COMBICHRIST bemutatását azzal kezdem hogy ha a Norvégiából elszármazó Andy LaPlegua kijelentené hogy ő voltaképpen egy rosszul sikerült genetikai kísérlet végterméke azt szemrebbenés nélkül elfogadnám tőle. Más zenészekkel ellentétben róla még azt is elhiszem hogy genetikailag közvetlen rokonságban áll a neandervölgyi ősemberrel és hogy génállományának 99%-a évmilliók alatt semmit sem változott. Joggal kérdezheti az olvasó hogy ennek mi az oka és miért lettem egyszeriben ilyen engedékeny iránta. A meggyőzéshez mindössze két dolog kell, az első hogy lássuk élőben milyen mikor megjelenik a színpadon, a második hogy halljuk a zenéjét. Ez a kettő együtt brutális, a legjobb szó rá hogy letaglózó. Olyan mint amikor egy bányarobbantás ereje vegyül az általa kiadott sakálszerű üvöltéssel, a többi zenész a színpad hátsó felében meg mázsás súlyokkal igyekszik szétverni valami fémből készült hatalmas dolgot. Hát így kell elképzelni egy COMBICHRIST fellépést amit vagy nagyon utálni vagy imádni lehet. Én a második csoportba tartozom és hogy így bevallom az elkötelezettségem léphetünk is tovább hogy kiderüljön mi is történt ezen az estén az A38 hajó mélyén.



Felnyírt hajjal, kifestett arccal, félmeztelenül, tele tetoválással lépett a közönség elé, ráadásul még a vállán le is volt öntve egy nagy adag fekete festékkel ami az izzadtság hatására szépen elkezdett lefolyni rajta. A Making Monsters Reclamation-jával kezdett ami egy nagyon kellemes bemelegítés a későbbi őrületekhez, mintegy rávezetés arra az útra amin ma végig fogunk menni. A 13 előadott szám több mint fele erről az albumról szólt de nem maradhattak ki a régebbi nagy slágerek sem. Bevallom kicsit pesszimistán mentem ki de mindez egy szempillantás alatt semmivé vált. Leginkább attól féltem egy Blut Royale vagy They nem lesz annyira ütős mint amennyire a lemezen hallottam de nem vettem számításba azt az ördögi erőt mely Andy LaPlegua testét mozgatja. Egyszerűen mindet el tud adni az előadásmódjával, beleüvölti az ember képébe a számokat, ugrál hozzá, vágja a majompofákat és máris kilóra megvett minket,s nincs más hátra mint sodortatni magunkat a ritmusok hátán. Egy nagy utazás volt az egész, olyan mint egy drogos álom melyet légkalapáccsal és üvöltéssel kísérnek, lebegés az indusztrial zene poklának bugyrai felett. Habként a tortán jöttek az olyan számok mint az Elektrohead, a What The F*ck is Wrong With You? és az elmaradhatatlan Get Your Body Beat. Ennek refrénjét a kiadott mikrofonba a közönség énekelhette és nem lehetett észrevenni hogy közben a rettentő festés alatt széles mosolyra nyílt Andy szája. Nagyon aktív volt, egyfolytában mozgott a színpadon, egyik végétől a másikig szaladt, kezet fogott az elől lévőkkel vagy éppen szúrós szemekkel nézett rájuk, ahogy a koreográfia megkívánta. Merthogy volt az is és ennek legszembetűnőbb jele a rajta lévő festék mely a másfél órás izzasztást követően szépen végigfolyt rajta így a végén úgy nézett ki mint maga az ördög. Mi sem lehettünk különbek, a sok ugrálás mindenki arcát kipirosította nomeg a jóféle csapolt sör amit már a bevezetőben is említettem. A koncert végén látszott, sikerült elérni azt a célt hogy a zenekar tagjainak és nekünk is kellemesen teljen az az idő és a végén mindenki boldogan menjen haza.



Ez itt és most sikerült a COMBICHRIST csapatának, olyan erős hangulatú koncertet adtak hogy még ma sem tudok szabadulni a hatásuk alól. Lehet sokat járnak hozzánk de minden koncertjük megéri a pénzét és mennyiség nem megy a minőség kárára. Már hazafelé de azon gondolkodtam hogy vannak olyan hajtásai az undergroundnak amelyek annak ellenére sikeresek hogy nem illenek bele a mainstream médiák világába. Nem játsszák őket sehol, nem hallani róluk semmit mégis hatalmas hatással vannak a zenei világra és óriási rajongótáboruk is van.

Setlist:
Reclamation
Just Like Me
Follow the Trail of Blood
Today I Woke to the Rain of Blood
Electrohead
Throat Full of Glass
Get Your Body Beat
Deathbed
Slave to Machine
Fuckmachine
Blut Royale
They

ráadás:
What the Fuck Is Wrong With You?
Fuck That Shit

Az Andy LaPlegua által vezetett COMBICHRIST jött látott és győzött, bebizonyítva hogy nemcsak előzenekarként hanem fő attrakcióként is bárhol megállják a helyüket. Kívülről nézve rémálomszerű a zenéjük de akik kedvelik azoknak olyan mint egy mellékhatások nélküli drog. Sosem lehet betelni vele, minden alkalommal egyre nagyobb élvezetet okoz és a függőség egy életen át tart.

Azannya értékelés:
MORTIIS: 6/10
COMBICHRIST: 10/10 !

A cikk forrása: http://azannya.blog.hu
Szerző: foronghy