Az 1987-ben megjelent That Total Age az EBM fanatikusok alapművének tekinthető, a már említett dalok mellett – többek között – a Join In The Chant, Fitness To Purpose klasszikus alkotásokkal kiegészülve. A Mute jó érzékkel pakolta fel a Nitzer Ebb-et az éppen akkor szupersztár státuszba lépő Depeche Mode szekerére és a 1987-es turné európai szakaszán a Nitzer Ebb volt a DM előzenekara (ez egyébként még 1990-ben és 2010-ben is megismétlődött).
A Mute ekkor volt talán a legaktívabb, legsikeresebb időszakában, így szinte futószalagon érkeztek a kislemezek, EP-k az 1988-as Control I’m Here már a második albumot – Belief – vezette fel. Ez a nagylemez érezhetően alacsonyabb szintű agressziót, maszkulint tartalmazott (pont a Control I’m Here a kivétel…), a dalok tempója csökkent, az effektek, az elektronika fontosabb lett, mint a hangfalakat széttépő ritmus. McCarthy éneke is egyre inkább ének lesz és kevésbé kiképző őrmesteri utasítások. Ez az album már McCarthy/Harris produkció, mivel időközben Gooday távozott a projektből.



1989-ben a Die Krupps-szal közös alkotásuk a The Machineries Of Joy egyesítette a Nitzer Ebb-féle hard beat és az európai EBM-et és egy örök klasszikus jött létre!
Az 1990-es Showtime egyenes folytatása az eddigi alkotásoknak, energikus dalok (Fun To Be Had) és bátor kísérletezés jellemzi (pl. One Man's Burden) jellemzi. Az akkori fogékony közegnek (is) köszönhetően így lehetett „sláger” albumról a Lightning Man a szavalós vokálra épülő, elbeszélő költemény és ért el jelentős sikereket ez az album az USA-ban is.
Az 1991-es Ebbhead album az együttes karrierjének csúcsán jelent meg és sokaknak – akik újabb EBM albumot vártak – csalódást okozott, mivel egy sokkal komplexebb, nagyon sok hatást felvonultató album lett. A „sokkhatást” csökkentette az As Is EP, mely 4 tételében (Family Man, Lovesick, Come Alive, Higher) pontos lenyomatát adta a Nitzer Ebb zenei határainak, így az EP-t ismerő hallgatók megdöbbenése kisebb volt, ha volt egyáltalán…



A Big Hit albummal egyértelműen az volt az együttes szándéka, hogy végképp levakarja magáról az EBM címke itt-ott még megtalálható cafatjait, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy ezzel az albummal sok régi rajongót vesztett el az együttes, de sokan ekkor fedezték fel őket. Ezért is volt érthetetlen, hogy miért következett egy több mint 10 éves csend, mivel mindenki úgy érezte: nem fejezték be a történetet…
A 2000-es évek elején azonban úgy tűnt, hogy történet mégiscsak folytatódik: a NovaMute (a „nagy” Mute egyik részlege) több korábbi Nitzer Ebb dalt is kiadott, jellemzően techno előadók remixeivel. Ekkor több olyan információ látott napvilágot, hogy a személyes ellentétek elsimultak az idő és a feledés jótékony hatásának köszönhetően és reális esély van új Nitzer Ebb produkciókra.
Az ebbe az irányba mutató újabb lépés a 2006-os Body Of Work gyűjteményes album megjelenése volt, amit 2010-ben az Industrial Complex album követett.
Az aktuális album legnagyobb érdeme az, hogy új tér vissza a Nitzer Ebb alapjellemzőihez, hogy egy pillanatra sem avítt, önismétlő, nem kelti azt a hatást, hogy a jól bevált kliséket porolták le a biztos siker reményében. Az album meghallgatásakor a régi rajongók szeme is felcsillan (pl. Promises, Never Known), de akik az Ebbhead, Big Hit meglepő tételeit kedvelik nekik is tartogat a nagylemez érdekes pillanatokat (pl. Hit You Back, Payroll).

 

 

Írta: AlanTheWild