Az album a Melt Away Noonatac remixével indul melynek bevezetője nekem a Violet Arcana ambientjére emlékeztetett, a belépő női vokál és a dal további része azonban az energikusabb elektronika felé terelődött. A Silence Henry' Spring és S.G.Z. New Dawn remixe egyszerre idéz retro jellegű analóg hangzást és IDM hatásokat. Előbbi az egyik kedvencem, a vokál, a refrén a sötétebb hangulat fátylát húzza rá az egyébként könnyedebben "emészthető" zenei alapokra. Újabb stílusok jelennek meg, az Alone Industrial Wave Studio LV426 Mix az újabb, jelenleg trendi - trance-esebb elemekkel ötvözött - electro-pop jellemzőit mutatja. A Second Face Tripes remixe olyan szinti-pop, ami akár az újabb Depeche Mode albumok kedvelőinek is minden gond nélkül befogadható. A First Aid 4 Soul által megálmodott Blind Hate a rafináltan modulált, torzított vokálrészek mellett tempóváltásokkal megfűszerezett verzióval szinte fevezeti a remixalbum egyik "legsötétebb" hangulatú, nekem kicsit a Mentallo And The Fixer splatter-industrialját idéző Kozmo 2065 Vespiary remixét. A Longing 2 Minor's Soul In Fire mix, kicsit olyan mintha részben Ben Lukas Boysen (Hecq) vetette volna alá szokásos radikális kezelésének: szétesett motívumok, mégis egységgé állnak össze a struktúrák.

Újra a Melt Away következik, ezúttal Nameless City által remixelve. Ez a verzió határozottabb electro-pop jelleggel rendelkezik, talán kevés meglepő momentumot okoz, de ez nem is feltétlenül baj. A Relief instrumentális Impurfekt verziója hasonlóan kevés váratlan húzással áll elő elő: a dal első felében a zongora és vonósok dominálnak, később kicsit erősödik a lounge, easy listening hatás. "Saját jogú" remixként került a lemezre a Longing N7 Eternal Denial Mix, melynél már nem tudom visszatartani a - régóta bennem motoszkáló - összehasonlítást, párhuzamot mellyel persze azért óvatosan bánnék: a Nostromo 7 hasonló hangulatú érzéseket kelt bennem, mint a Recoil, nem dalok ezek valójában, hanem történetek, melyek néha a dallamok, harmóniák, vokál révén, néha pedig a zörejek, a disszonancia révén kerülnek elmondásra.
Az Alone PL Sound Design Someone Mix újra az ambient, kicsit elszállós, meditálós álomvilágába terel minket. A "zárótétel" meghallgatásakor először meglepődtem. A Servo.Hatred által megálmodott Second Face hallgatása közben, hiszen kihasználva a vokál "lágyságát" a remix első fele szinte angyali jóságot sugároz. De aztán - ha rövid időre is - a megjelenik a dark electro, aggrotech durvasága: így a világ egyensúlya is helyreáll - szerencsére!

A Nostrophil Remixes legnagyobb érdemes, hogy egyértelműen felkeltette a figyelmemet, kiváncsi lettem a Cinemind albumra és a Nostromo 7 további munkásságát is igyekszem nyomon követni. Ennél nagyobb elismerés szerintem nem kell egy remixalbumnak!
Így nincs más hátra mint meghallgatni, megvásárolni nemcsak a Nostrophil Remixes albumot, de a Cinemind nagylemezt is!

 

 

Az Nostrophil Remixes album tehát az alternatív elektronika csendesebb vizein hajózik. Van amikor a Deleriumra emlékeztető tempósabb ambient, női vokállal lágyított partjai felé veszi az irányt, amit néha a populárisabb electro, szinti-pop szellői módosítanak; vagy éppen egy közelgő vihar előszelét jelentő, tört ritmusok által keltett hullámok dobálják meg egy kicsit hajónkat.

A kritika az http://alanthewild.blogspot.com oldalról származik.