Az "Elementek" tételes kidolgozása csodás vázat ad az anyagnak. Ezek közül az első a "Zeitgeist": katonás dobok és visszafogott elektronika. Ritka és becsülendő direkt reflexió a korszellemre, bár kis hiányérzetet hagy maga után rövidsége miatt, valószínűleg szándékoltan. Az illúzióhoz intézett tétel nagyon szerethető, habár paradox módon az illúzióvesztést vagy az illúziórombolást dolgozza fel

, nem épp a reményteliség jellemzi. A 3., a stagnálásnak dedikált dal klassz, penetráns basszusa kellő súlyával remekül aláhúzza a mondanivalót. A Martin Kessler hangjával fémjelzett "Element 4: Angst" a küzdő indulat helyett csendes önsorsrontás hatását kelti, inkább sugall rezignációt, mint az "Element 5: Resignation", ettől a zavaros cserétől tovább gyűrűzik a talajvesztettség érzése a közönségben.
A "Grey the Blue" tényleg szívbemarkoló; talán kevésbé lenne giccsbe hajlóan melankolikus szám, ha zongorát csak módjával adtak volna hozzá. Az "Immerdar" esetében pedig a tündérmesés tempó a közhelyesség forrása. A "Push Me"-t egyenesen hiba volt a lemezre tenni: felborítja az album kompozícióját, és ez a női hangszín különben is egyes pontokon nehezen tolerálható. Amelia Brightman (Sarah Brightman testvére), aki a populáris Gregorian formációban is közreműködik, kínossá teszi az egyébként pusztán érdektelen számot.
Az "Echo in Me" ravasz keménysége miatt előkelő helyezést ér el az albumon belül. A riffek nem mennek dallamosság rovására (ám néha azt kívánom, bár mennének). A "Mein-Eid" kimért gitárkezelése és az egyenletes dobbanások megkaparják az egész album célkeresztjében lévő Én legbensőbb keservét. A "Splinter" lezser szuicíd felbujtással átitatott, paranoid világa ezt a kiábrándultságot viszi tovább, az Énnek tükröt tartó Másik markánsabban jelenik meg, a fájdalom kizárólagos forrásaként. E dalkettős összetett, sokrétű problémakört hoz felszínre, mely senkinek nem ismeretlen.
A lemezen helyénvalóan megjelenik a világba vetett ember magánya, kiszolgáltatottsága, mely százados szorongás tárgya. Érdekes megvilágításba helyeződik az általános bizonytalanság, sorsközösséget kovácsolva a hallgatókból. Kerülendőnek tartom azonban a túlzottan romantikus szenvelgést, ami helyenként felcsap az albumon.

 

Diary Of Dreams - Ego:X
Genre: Electronic,
Style: Synth-pop, Darkwave
Year: 2011 
Label: Accession Records

 

Tracklist
      X1
01.    Into X         
02.    Undividable         
03.    Lebenslang         
04.    Element 1: Zeitgeist         
05.    Grey The Blue         
06.    Immerdar         
07.    Element 2: Illusion         
08.    Push Me (Feat. Amelia Brightman)         
09.    Element 3: Stagnation         
10.    Echo In Me (X-Version)         
11.    Element 4: Angst         
12.    Mein-Eid         
13.    Splinter         
14.    Element 5: Resignation         
15.    Fateful Decoy         
16.    Weh:Mut         
17.    Out Of X         
      X2
18.    The Return         
19.    Push Me (X-Version)         
20.    Undividable (E-Mix)         
21.    Undividable (Alternative-Mix)