Mesélj nekem a Nitzer Ebb eredetéről, mennyi idősek voltatok amikor elindítottátok a bandát? Mik voltak rátok hatással?
 
"Amikor indultunk, én 15 éves voltam, Bon Harris és David Gooday pedig 16 volt. Iskolai barátok voltunk Essex-ben, és mindannyian szerettük a poszt-punk bandákat, mint a Killing Joke, Theatre of Hate, Bauhaus, The Banshees, Cabaret Voltaire, Virgin Prunes, The Birthday Party, Abwarts, és a Malaria. Miután elmentünk és megnéztük őket, teljesen lehetségesnek tűnt, hogy mi is valami hasonlót csináljunk. Akkor kicsit több gótikus(ami már nem hallatszik rajtunk) hatással rendelkeztünk, és külsőleg a ’The Bat Cave’ stílus állt közel hozzánk.”
 
„La Comédie De La Mort néven kezdtük a pályafutásunkat( Théophile Gautier könyve alapján), de hamarosan elegünk lett a francia romantika kliséiből és felvettük a Nitzer Ebb nevet, mégpedig oly’ módon, hogy kivágtunk szavakat és szövegrészleteket, aztán összevissza illesztgettük őket egymáshoz, mint Bowie, próbálgatva, hogyan jön ki valami németesen hangzó, de mindazonáltal jelentéssel nem bíró név.”
 
Mik voltak a következő lépések, hogy jutottatok el a zene megalkotásától az első felvételek megjelenéséig?
 
„ A DAF csak a ’Gold Und Liebe’-t jelentette meg, az Einstürzende Neubauten pedig a ’Kollaps’-ot; még nagyon az út elején jártunk, belemerülve a lassulós, leginkább gótikus mumbo jumbo-ba.
 
"Az egyik legnagyobb fordulópont a színpadi megjelenésről alkotott véleményem kialakulásában az volt, hogy láttam a Malaria-t és a Neaubauten-t a Lyceumban, a The Birthday Party előtt játszani 1983-ban. Ez idő tájban történt, hogy Phil Harding a PWL-ből( Pete Waterman „Slágergyára”) eljött egy üzleti partnerével egyik koncertünkre. Amikor a színpadra léptünk, a szélsőséges punk közönség egy része azonnal balhézni kezdett. Próbáltuk kérni őket, hogy nyugodjanak le, hogy mehessen tovább a show, de Bon kicsit harciasabban reagált, csapkodta a DJ pulltot kábelekkel a színpad elején, tönkretette a PA rendszert, az egész hely úgy nézett ki, mint a káosz fészke. Philnek ez tetszett, és megbeszéltük, hogyan tudna segíteni nekünk egy felvétel elkészítésében. Így jelentettünk meg saját kiadásban egy 4 számos EP-t. Korábban próbálkoztunk rendes kiadókkal, de mindig kidobtak minket a zenénkkel. Simon Granger ismert grafikusművészként csatlakozott hozzánk, aki konstruktivitásával és művészetszeretetével nagyban hozzájárult a zenekar beindulásához. Ő alkotta meg az új kiadónk, a Power Of Voice Communications művészi hátterét. 1984-ben így rögzítettük az „Isn’t It Funny How Your Body Works” EP-t.  
 
Már egészen a kezdetektől egy elég klub-orientált hangzással rendelkeztek, teljesen elektronikus és érzéki tánczenét játszotok, biztosan hatott rátok a diszkó és a korai house felvételek, amik New York-ból és Chicago-ból érkeztek…
 
Úgy nőttünk fel, hogy szerettük az olyan elektronikus dalokat, mint a Sylvester „You Make Me Feel(Mighty Real)” című száma, és később a 80-as évek gay színtere is hatott ránk( Divine, Man 2 Man Meets Man Parrish,stb.)- olyan szinten, hogy megpróbáltunk ’gyilkosabb’ hangzást kialakítani, mint a ’Native Love’-nál. Kezdetben érdekelt minket az akkor futó gitárbandák hangzásvilága, de igaziból a teljes folyamat érdekelt, ahogy a keményebb, funkysabb elektronikus hangzásokat tudtuk ezzel ötvözni. Imádtuk a Korg MS20 analóg hangzását, a Roland SH101-et és a Moog Oberheimet. A legtöbb klubdalban akkoriban a Yamaha DX7 hangzás volt hallható, amit nem próbáltunk ki, anak okán, hogy nagyon sok összeszólalkozásunk volt Phil Harding-al, aki nem értet meg minket. Ahogy rájöttem, hogy tudnánk használni a DX- et mint basszus basszusalapot, és hogy adhatunk melegebb hangzást az analóg dolgoknak úgy, hogy igazán működjenek, egyre jobban vonakodtunk Mr. Harding hangzásvilágától. Kövér hangzásokat kevert de a színpadi megszólalást eléggé tönkrevágta, még ha abban az időben ütősnek is számított amit csinált.”

Hogy viszonyultok a szövegekhez? Mindig is nagyon fogós és erőteljes szövegeitek voltak. 
 
"Rengeteg korai szövegem gyermekkori verseim alapján íródott, és nagyon tetszett mindannyiunknak az ötlet, hogy gyártsunk belőlük szlogeneket és illesszük be ezeket a szövegeinkbe. Azért, mert magasról tettünk azoknak az embereknek a fejére, akik nem értették meg, hogy ami tőlünk nonszensznek hangzik, az hamarosan valósággá válik, ráadásul élveztük is ezeket a szövegeket. Nem mondom, hogy komolytalanok voltunk a bandával vagy a zenével kapcsolatban, de bizonyos mértékig a polgárpukkasztás mindig is része volt, és ma is része a koncepciónknak”
 
"Nagyon unalmasnak találom, amikor egy bandának nincs színpadi megjelenése. Végtére is ez egy kib…ott látványosság kellene, hogy legyen, nem egy garázsban jammelő banda."
  
És ez a kiállás, ez az erőteljes vizuális megjelenés a színpadon minek köszönhető? Mesélj még erről!
 
Szeretünk „színészek” lenni a világ valóságában. Nagyon unalmasnak találom, amikor egy bandának nincs igazi színpadi megjelenése. Végtére is ez egy kib…ott látványosság kellene, hogy legyen, nem egy garázsban jammelő banda. Az én egyéni mániám, hogy úgy megyek fel a színpadra, mintha maszk mögé lennék rejtőzve, a fellépés alatt mintha más ember lennék. Mindig, miután lejövök a színpadról, rájövök, hogy átmentem egy személyiségváltozáson, ami nagyon jól működik nálunk a színpadon és a stúdióban is, nagy hasznunkra válik. Ez a szenvedélyről és a hitről szól. A szenvedélyről, amivel a lehető legjobbat próbáljuk nyújtani, és a hitről, ami annak az alapját képezi, hogy elhidd, nem szart adsz az embereknek, hanem valami igazi értéket. Mindig is úgy csináltuk a Nitzer Ebb-et, mint egy főállású munkát, minden ezzel kapcsolatos dolog olyan volt, mint egy fellépés. Mikor az első EP-t befejeztük, teljes fellépő felszerelésben mentünk be a régi NME irodaházba a Carnaby Streeten- bakancsok, lovaglónadrágok például- beviharzottunk az irodába és így mutattuk meg az újságíróknak az anyagot. Meglepetésre elég jól fogadták a dolgot!"
 
 
1987-ben aláírtatok a Mute kiadóhoz. Hogy jött ez létre és mi történt ezután 
"A Mute megkeresett minket a ’Let Your Body Learn’ megjelenését követően. Daniel Miller segédkezett pár különböző kiadó születésénél, mint pl. a Mute is. Ezen kiadók egyike volt a Rhythm King, amely kizárólag a tánczenékre szakosodott. Az akkoriban legújabbnak számító előadókkal szerződtek: S-Express, Bomb The Bass, Renegade Soundwave. Így tehát elfogadtuk a lehetőséget. Rövid időn belül Daniel belátta, hogy elkötelezettebbek vagyunk a többi Mute által szerződtetett bandánál. Ezért segített nekünk egy amerikai szerződést tető alá hozni. Az EMI Manhattan, az Elektra, a Sire és a Geffen közötti szerződtetési háború után a legutóbbi mellett döntöttünk. Ezek után felgyorsultak a dolgok."
 
Tehát ebben az időszakban indult a kapcsolatotok a Depeche Mode-al és kezdtetek el turnézni?
 
"Igaziból  ekkor már rengeteg európai showt és miniturnét megcsináltunk- Daniel mindig adott lehetőséget pl. egy német klubban játszani, ami nem kultiválta a metal bulikat, inkább az elektronikus színtérnek adott életteret. Tehát ő ebben is nagyon sokat segített nekünk. Közben egyre letisztultabbá vált a zenénk, stb. de ez még nem akkor volt, mikor a Depeche Mode nyitóbandája voltunk a Music For The Masses turnén. Azonban minden fellépés egyre inkább felnyitotta a szemünket. A tény, hogy egyre több ember előtt játszottunk, óriási érzés volt, és igazi buli volt állomásról állomásra magunk mellé állítani a közönséget. Nagyon jó szolgálatot tettek ezek a koncertek, mikor az Egyesült Államokban nem engedtek tevékenykedni bennünket. Nem engedélyezték a munkavízumunkat az USA-ba, így nem tudtuk folytatni a Depeche Mode turnét ’88-ban.
"A fő dolog amit tanultunk a Depeche-el való közös úton, hogy az élő fellépéseinket szellősebbé akarjuk tenni, és minél több dalt szeretnénk bemutatni a színpadon.”

Ezután csináltatok egy Flood által producelt albumot. Miből eredt a „Belief”?
 
"A Mute elköltözött a Harrow Road-ról és a régi King’s Cross Mute stúdió újraépítésével volt elfoglalva, mi pedig közben majdnem befejeztük az alkotó munkát a „Belief” dalain. Ez egy feszült és nehéz időszak volt nekem és Bonnak; ehhez adott heves keveréket az izgalom, az elhagyatottság érzése, a düh és az alkohol. Elkezdtünk Phil Hardinggal dolgozni ismét, és az üzleti partnerével, aki végül kidobta őt az ez utáni melóból. Így az egész további munka kedvetlenül telt. Aztán bevettük David Gooday-t a munkába, aki nem sokáig volt a banda tagja. Így mentek a napok, amik 16-18 óra dalszerzéssel és ivással teltek, míg be nem fejeztük az anyagot. Daniel erőltetése révén találkoztunk Flood-al, aki boldog volt, és megértette mindazt amit akartunk, és beillesztett minket a stúdiónaptárába. A Swanyard Studios-ban kevertük az albumot Islingtonban, a depeche pedig a szomszédos szobában dolgozott a 101 live albumon. Nem vagyok benne biztos, hogy mi voltunk az elindítói annak, hogy később Flood-al dolgoztak a „Violator” albumukon, de megemlítettük nekik, hogy kipróbálhatnák a srácot. Az viszont tény, hogy a rengeteg különböző nehézség és kavarás ellenére az az album új csatornákat nyitott meg számunkra." 
 
Sok ember az első albumotoknak hiszi a Belief-et. Nem David Bowie volt az a rajongó, aki felkért benneteket, hogy legyetek a ’Glass Spider Tour’ vendég zenekara?
 
"Valóban, Bowie felkért minket hogy csatlakozzunk a rosszul sikerült ’Glass Spider Tour’- hoz, de nem gondoltuk, hogy az az album jól sikerült volna, és nem akartunk részesei lenni a bukásának. Amúgy sem cserélnénk el a saját turnénkat egy kétes népszerűséggel kecsegtető vendégeskedésre, ráadásul még mindig nem mehettünk az Egyesült Államokba.”
 
Ezután a dalaitok himnuszokká váltak a szárnyait bontogató acid house színtéren a ’80-as években. Mit tudtatok ekkor a klubkultúrának adni?
 
"Az egyik első ország, ahol Anglián kívül felléptünk, Spanyolország volt, főleg délkeleten, olyan városokban, mint Valencia és Murcia. Volt egy csodálatos klub Valenciában, amit Spook Factory-nak hívtak, és ami reggel 6-ig volt nyitva, de délután már ismét kezdődött a buli. Az ottani DJ-k mindenfélét játszottak, pl. belepörgettek egy U2 számot a Nitzer Ebb introjába, stb.- fantasztikus hangosítás, drogok és hangulat tonnaszám. Teljesen hihetetlen volt és nagyon jól éreztük ott magunkat! Ez ’85-ben vagy ’86 elején lehetett, ekkor kezdtünk el arrafelé játszani, és azt mondogattuk, jó lenne átvinni azokat a srácokat Londonba, mert nem voltak ott ilyen bulik az idő tájban. Aztán egy évvel később körülbelül, felléptünk az Astoria-ban és azt hittük elvesztettük az irányítást Angliában, de ez nem történt meg, óriási buli volt. És még az ’irányítás’-nál maradva: meglettem hurcolva. Amikor eldöntöttük, hogy játszani akarjuk a The Trip-dalt, mindenki megőrült. Anyám felhívott, hogy miért nem beszéltem neki a drogokról. A Tízórai Hírek című műsor leadott egy sztorit az Acid House-ról, amelynek képsorai alatt a The Trip ment, és azt sulykolta az emberekbe, hogy a mi üzenetünk többet takar annál, hogy „Kövess a  hangban”…hahaha! „Nem Anya!”… Andrew Weatherall egyszer azt mondta nekem, hogy úgy van legközelebb Istenhez, ha ’követi a hangban’.

 
Beszélj nekem a Showtime, az Ebbhead és a Big Hit albumokról!
 
„Pár héttel a Belief turnéjának befejezése után elkezdtünk dolgozni a következő albumon, a Showtime-on. ezúttal felkértük Flood-ot, hogy korábban csatlakozzon hozzánk, vegyen részt az alkotó folyamatban is, ne csak a keverésben. Úgy gondolom az a fair, ha elmondom, hogy amíg a kezdeti munka keményebb, nehezebb volt a Belief-nél, a további albumoknál a dolgok már kicsit könnyebben mentek. Nem messze tőlünk a Depeche a Violator-t keverte a The Churc-ben Francois Kervorkiannal, aki nagyon sokat tudálékoskodott. Ez egy kicsit visszatetsző dolog volt annak fényében, hogy nyitottak voltunk egy közös turnéra, miközben ők kidobtak minket a turnéjukról korábban. 1990 nyarán, miután végigturnéztuk Európát, azt mondtuk, hogy hagyjuk az ilyen kellemetlen történeteket.”
 
"Visszatérve a dalszerzésre és a felvételekre, felkértük Alan Wilder-t hogy legyen Flood társproducere, és ahogy Flood a Belief idején, most ő is részt vett az alkotó folyamatban is. A közönség visszajelzései alapján, például az amerikai visszajelzések alapján, a még himnikusabb dalok, amik a „Showtime” –on szerepelnek, igazolták ennek a dolognak a helyességét. Alan óriási segítség volt végül is. Mindenesetre még mielőtt elkezdtük ezt az albumot, úgy éreztük, tartozunk neki és utoljára csináltunk még egy kiadványt Flood-al, ez volt a négyszámos As Is EP.  Megkértük Jaz Coleman-t a Killing Joke-ból, Barry Adamson-t a Bad Seeds-ből és a Magazine-ból, Flood-ot és Alant, hogy mind csináljanak egy mixet. Végül is csak a ’Family Man’ került fel az Ebbhead albumra, és csak a Mute és a Geffen későbbi nyomására. Megturnéztattuk az Ebbhead-et Európában és az USA- ban ’91 októberétől ’92 áprilisáig, és elég határozott elképzelésünk alakult ki arról, hogy milyen legyen a következő album. Ösztönösen a banda korábbi hangulatvilága felé vettük az irányt, de nem akartuk újra megcsinálni a régi hangzást, csak ki akartuk fejezni az érzéseinket, egy még inkább komplex felfogásban, mint ami az elektronikus zenében megszokott. Ez a munka kissé tovább tartott, mint azt előre elterveztük, eltelt két és fél év, hat stúdióval, öt várossal és egy házasságkötéssel a hátunk mögött készültünk el a Big Hit lemezzel – nem volt semmi!”
 
 
Download: Douglas McCarthy - Selection of Classic Nitzer Ebb Remixes
 
1. Fun To Be Had – George Clinton remix
2. Join In The Chant – Phil Harding Burn! Mix
3. Shame – Derrick May remix
4. Lightening Man – Motor Remix
5. Control (I’m Here) – Dubfire’s Jamrock Remix
6. Hearts & Minds – Flood’s Hypersonic mix
7. Let Your Body Learn – Terence Fixmer Remix 2006 
 
 
Ennek következtében léptél ki?

"A feszültségek már a stúdióban elkezdtek kibontakozni, és mint bármelyik más bandánál, egyszer betelt a pohár. A történtek kapcsán felbőszülve beszüntettük a közös munkát. Majdnem 10 év kellett,hogy rendbe jöjjön ez a dolog. Nem tudtam, mit akarok valójában csinálni. Énekeltem pár dalban Allen Wilder Recoil albumán, az Unsound Methods- on, aztán elmentem tanulni egy művészeti iskolába. Londonban végeztem el a reklámfilmes szakot mint asszisztens igazgató. 2003 körül felvettem a kapcsolatot Terence Fixmer-el, hogy elénekeljek pár dalt a számára. Elgondolkodtam, hogyan tudnék ismét zenét alkotni, és egyszer lent a stúdióban nagyon meglepődtem, mekkora örömöt okoz a dolog. Megalakítottuk a jobbára techno-központú bandát, a Fixmer/ McCarthy-t, és rövid idő alatt megjelentettünk két albumot: Between The Devil… és Into The Night.”

Amikor te és Bon 10 év szünet után újjáalakítottátok az Ebb-et 2005-ben, mi volt a kitűzött célotok?
" Miután rendesen megturnéztattuk a Fixmer/McCarthy-t, az ügynökünk kapott pár felkérést a Nitzer Ebb számára, mint fesztivál főbanda. Hogy őszinte legyek, a felkínált honoráriumok elég csalogatóak voltak, ezért emaileztem Bonnak, hogy mi a véleménye. Megbeszéltük, hogy találkozunk Chicagoban, és megtárgyaltuk a régi sérelmeket, és hogy vállalunk néhány fesztiválfellépést. Jó dolog volt újra együtt fellépni. Ezután a pár fellépés után 7 hónapos turnéra mentünk, érintve Európát, japánt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Észak- és Dél- Amerikát, aztán ismét visszatértünk Európába. Újra LA-be tettük a székhelyünket, hogy összeszedjük a koncertek részleteit, és időközben elkezdtünk új dalokat írni. Ez óriási élmény volt mindkettőnk számára, és rövidesen elkészült egy új album. Mint a legtöbb album, ez az új is ösztönös kreativitással és lázas izgalommal készült. A célunk az volt, hogy folytassuk azt az utat, ahol megtaláljuk a módját, hogy a saját zenénket csináljuk, ahogy mi akarjuk és a saját gondolatainkat közvetíthessük.
  
A zeneipar jelenleg nagyon sokrétű. Hogyan befolyásolta ez a tény az új albumot?
 
"A zenei világ hozzáállása egy teljes káosz. A dolgok üzleti alapon mennek, nem lehet biztosra menni vagy számolgatni többé. Mindezek ellenére az első és leg mérvadóbb az album minőségi volta, a mód ahogy a közönség elé tárjuk és az ő reakcióik, visszajelzéseik a legfontosabbak. Felkértünk különböző előadókat, hogy készítsenek nekünk remixeket az új dalokra, és ezek letölthetők lesznek mp3-ban az oldalunkról a következő fél évben ingyenesen, vagy az is elképzelhető, hogy későbbi dalok felvezetéséhez is felhasználjuk őket. Jagz Kroeger volt az első mix elkészítője, de olyank is remixeltek, mint Richard Fearless, The Hacker, Tom Furse( a The Horrors-ból), Flood, S.C.U.M., Terence Fixmer, Christopher Kah." 
 
 Az új anyagot ’klasszikus Nitzer Ebb’-ként lehetne jellemezni; tiszta és van egyfajta zsigeri energia benne…
 
" Rengeteg új elektronikus hangzást használtunk az új számoknál és megengedtük magunknak, hogy a korai stílusjegyeinket is felhasználjuk. A dalszerzés és a koncertek így óriási szórakozást jelentenek.”
   
Izgatott vagy a jövő miatt? Különbözik egy mostani fellépés attól, amit a múlban láthattunk tőletek?
 
" Egy Nitzer Ebb albumnál az az óriási dolog, hogy a végső produkciónak mintegy 50%-át adja ki a dalszerzés, a felvétel és a keverés. A másik 50% amikor koncertezünk. Az augusztusban, Dél- Amerikában induló turnénk kapcsán annyit mondanék, hogy meg akarjuk tartani a ’banda a színpadon’ látványt (a múltban is próbáltunk adni erre), de kevesebb színpadi kelléket használunk majd, nem lesznek magasra emelt dobok, vagy szintetizátor hegyek. A banda mítikus mivoltát mindig a kinézetünk jelentette. Ezzel együtt ahogy a technológia változik, az előadók igényei is megváltoznak. Ez annak a köznek a része, ahogyan elkezdtük a pályánkat a nyolcvanas évek elején. Így lesz teljes a kör, ha a lehetőség adott.”
 
A múltban eléggé kemény színpadi megjelenésed volt, a kvázi ’náci stílus’-tól a biciklis nadrágon át a harci öltözékekig. Mire számíthatunk legközelebb?
 
"Tudom, hogy az emberek csak azt látják, hogy csatlakozunk a hosszú listához, amin az abszurd megjelenésűek vannak. Amikor a  Lyceum-ban megrendezett születésnapi party- n játszottunk, röhögtünk ezeken nagyon faszisan öltöző tagokon a bárban, aztán Blixa feltörölte a padlót a közönséggel, ahogy színpadra lépett a Neubauten-el. Ezen az estén egy Raf Simons kollekciót viseltem, pólót és nyakkendőt, Paul Smith bakancsot, és azt hiszem a harisnya, ami rajtam volt, Los Angeles külvárosából való. Amikor először találkoztam Tony Holiday-el a Curve-ból azt magyarázta, hogy Alan Moulder, az ő másik fele fekete/fehér „homo” bringásgatyát szokott húzni és a hálószobában ’Douglas McCarthy mozdulatokat’ produkál, tehát sajnos, vagy nem sanos, a remélt hatásnak az ellenkezőjét értem el, valamiféle szexuális forradalom végső fázisának látszatát keltettem.”
   
Briliáns! Ez nagyon eredeti, hogy mindezek dacára az általánosan elfogadott dolgok ellenében mentek, ahogy a Nitzer Ebb új utakon jár ismét…

"Legfőképpen ez annak a részét képezi, hogy egy művész soha ne nézzen vissza. Ez egy nagyon izgalmas téma számunkra, nem érezzük úgy, hogy valamiféle retro bandaként próbálnánk valamiféle tűnő dicsőséget kicsikarni, csak a dacos és a megszokott dolgok ellenében mozgó felfogást érezzük, ahogy a kezdetekkor is. Azt gondolom, a tehetségen túl ez egy adalék, amit érzünk az affinitással együtt, és örömteli, hogy ez oda-vissza működik. Igazi megtiszteltetés és öröm elfoglalni a jelenlegi pozíciónkat, amit a szorgalmunk eredményezett- a lehetőségek korlátlanok.

Forrás: http://www.factmagazine.co.uk
Beküldte: Gunhead