Visszatér a NINE INCH NAILS

Trent Reznor 2009-ben pihenőre vonult zenekara nyáron új felállásban kezd turnézni. Trent Reznor 2009-ben jelentette be, hogy még egy turné után pihenőre vonul a NINE INCH NAILS. Akkor sokan úgy értették, hogy feloszlik a zenekar, úgyhogy Reznor később pontosított: tényleg csak a koncertezést függesztik fel egy időre. Majdnem négy évvel később, idén nyáron vissza is tér a NINE INCH NAILS, 2014-re is le van már kötve sok fellépés. Ezekről még nincs nyilvános lista, úgyhogy nem tudjuk, jön-e Magyarországra.

Trent Reznor a következőket írja közleményében: "Adrian Belew-vel dolgoztunk mindenféle zenei ötleteken, aztán elkezdtünk gondolkodni azon, hogy lehetne ezeket előadni, aztán szakállvakargatás következett, ami aztán (sok lépéssel később) ahhoz vezetett, hogy eldöntöttem: újragondolom, hogy milyen lehetőségek állnak a NINE INCH NAILS előtt. Ebből született az ötlet, hogy játsszunk egy koncertet. Felhívtam néhány barátomat, újabb és újabb ötletek merültek fel, lekötöttünk egy koncertet - aztán még egyet, aztán valahogy végül lett egy csomó. A zenekar a semmiből alkotja újra magát, és most rajtam kívül a következők lesznek benne: Eric Avery [Jane's Addiction], Adrian Belew, Josh Eustis [Telefon Tel Aviv], Alessandro Cortini, Ilan Rubin [utóbbi kettő leginkább a NINE INCH NAILS-beli szerepléséről ismert]." Adrian Belew, akit a King Crimsonból, a Talking Heads lemezeiről és számos stúdiómunkájáról is szokás ismerni, több NINE INCH NAILS-lemezen gitározott már, de élőben még nem játszott a zenekarral. Vele készült interjúnk itt olvasható, Trent Reznorról is van benne szó.

Még a NIN turnéja előtt, március 5-én jön ki How To Destroy Angels bemutatkozó nagylemeze; ebben a zenekarban Trent Reznor és felesége, Mariqueen Maandig, valamint Rob Sheridan és Atticus Ross játszik. A Welcome oblivion című album itt hallgatható meg.

Teljes cikk a QUART.HU ról származik.

 




Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu