HYPERBOREA II

HYPERBOREA II
2006. december 15., péntek, 21 óra
Allerseelen (A) Scivias (H) Triarii (D)

Budapest, Gyár
 
A második Hyperborea est fellépoi a nagyon tágan értelmezett industrial köré csoportosíthatók (abból a közegbol érkeztek, annak elemeit használják zenéjükben), és nagyon jól demonstrálják, hogy milyen szerteágazó, egy-két szóval nehezen leírható, nehezen behatárolható ez a stílus.


Az utóbbi évek legjobb, legsikeresebb „fiatal”, feltörekvo neoclassical/martial-industrial zenekara, a német Triarii látogat el Budapestre, a második Hyperborea est keretében. Már elso, Triumph címmel megjelent kislemezükkel felhívták magukra a figyelmet, tavaly megjelent Ars Militaria címu cd-jük pedig szélesebb körben is ismertté tette a zenekar nevét. Tökéletesen kidolgozott bombasztikus szimfonikus (néhol filmzenére hajazó) hangszerelés, harcias dobok, mindezek mellett „könnyen megjegyezheto” énektémák is felbukkannak egy-két dalban. Idén megjelent második, Piece Heroique címu lemezükkel pedig ha lehet, még tovább fokozták az elso anyag meggyozo hangulatát, a zenei alapok továbbra is magas színvonalúak, az ének még kidolgozottabb, sokkal több az azonnal ható refrén, az igazi bombasztikus sláger. Ezek közül is kiemelkedik az Ordo Rosarius Equilibrio közremuködésével készült Roses 4 Rome, a tökéletes hangzásról pedig az In Slaughter Natives-bol ismert Jouni Havukainen gondoskodott. Ezek után nem lehet kétséges, hogy egy izgalmas, magával ragadó koncertet várhatunk tolük.

Az osztrák Allerseelen az utóbbi években gyakori vendég Magyarországon (köszönhetoen talán annak is, hogy magyar dobosok játszanak a zenekarban), viszont szinte minden évben kicsit más felállásban, és szinte teljesen más programmal. Így lesz ez most is, az idei musorban helyet kaptak „osrégi” ritual-ambient/harsh-industrial darabok is, csakúgy, mint napjaink apokaliptikus electro-pop/industrial-folk szerzeményei, mindez eroteljes („harcias”) élo dobolással megtámogatva.

A Sciviast azt hiszem nem kell bemutatni a magyar közönségnek, jó pár éve dolgoznak töretlen lendülettel, magas színvonalon, számos kiemelkedo szerzeményt jelentettek meg és jó néhány emlékezetes koncertet adtak, nem véletlenül a nemzetközileg is legismertebb, legnépszerubb magyar zenekar ezen a színtéren. Több mint 2 és fél év után most újra Budapesten játszanak; tolük is megszokhattuk már, hogy fellépéseik különböznek egymástól, ezúttal is számíthatunk erre.

HYPERBOREA II

Allerseelen (A)
Scivias (H)
Triarii (D)

2006. december 15., péntek, 21 óra
Budapest, Gyár
(IX., Soroksári út 160.)

Belépo: 2800 Ft, elovételben 2000 Ft
Jegyelovétel:
Last Exit 

Részletes Info

Információk a zenekarokról:
TRIARII

Triarii Myspace

Triarii a Gothic.hu-n

ALLERSEELEN

Allerseelen Myspace



Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu