Szia Linda. Először beszéljünk egy kicsit a kezdetek kezdetéről. Pontosabban arra lennék kíváncsi, hogy honnan jött kiskorodban az ötlet, hogy elkezdjél énekelni?

3 éves voltam, amikor elkezdtem énekelni. Ahogy anyám észrevette, hogy mennyire szeretek énekelni, rögvest elkezdett énektanárhoz járatni, énekkarban is énekeltem (még kint Kanadában). Apám zeneimádata ragadhatott át rám. Apám nagyon szerette a jó zenét. Mindegy volt neki, hogy Prince, Police, OMD, ELO, Mötley Crüe, Twisted Sister, Depeche Mode, David Bowie, Cindy Lauper, Midnight Oil, Pink Floyd, Queen, Duran Duran, Ozzy Osbourne, stb. Nem érdekelte, hogy pop vagy rock zene, mindent meghallgatott, ami tetszett neki, bár a rock műfajt azért jobban kedvelte. És ami a legjobb volt benne, azaz, hogy mindig haladt a korral. Mindig kereste-kutatta az új zenekarokat. Megvette kedvenceit bakeliton (később már kazettákat és cd-ket is gyűjtött) és sokszor együtt hallgattuk őket, bár az én ízlésem kicsit más. Nálunk mindig szólt a zene, ráadásul jó hangosan, ahogy kell. 7-8 éves lehettem, amikor a nagymamám vett nekem egy lemezjátszót. Onnantól kezdve én is elkezdtem gyűjteni a különböző zenekarok és előadók lemezeit. Nem volt olyan nap, hogy ne énekeltem volna otthon a lemezjátszóm mellett kedvenceimmel. Az a sok gyakorlás nagyon jót tett a hangomnak. Apám halálakor 1989-ben már majdnem 1000 bakelit lemeze volt, rengeteg kazettája és néhány CD-je. Sajnos az egész gyűjtemény elégett, amikor tűz ütött ki a házunkban.

Hány évesen történt életed első nagyobb fellépése?

3-4-5 éves lehettem (nem emlékszem pontosan, hiszen nagyon kicsi voltam), amikor a Montréal-i Magyar Templom és Magyar Klub egyik rendezvényén szavalnom és énekelnem kellett. Egyedül álltam ki több ezer ember elé egy hatalmas rendezvény teremben egyes egyedül egy óriási színpadon ráadásul magyarul kellett előadnom valami hülye verset, ami nem is tetszett, és el kellett énekelnem valami buta, magyar népdalt, ami szintén nem tetszett. Arról nem is beszélve, hogy alig tudtam valamit magyarul gagyogni, de nem sz*rtam be. Szerintem a közönség jobban meg volt lepődve, mint én, hogy egy ilyen kicsi lány nem ijed meg egy ilyen fellépéstől.

Mikor döntötted el, hogy kifejezetten a rock-zene irányába szeretnéd terelni a karriered?

Az én zenei ízlésembe nagyon sok minden belefér. Rengeteg mindent hallgatok. Goa, drum'n'bass, electro, rock, dark, indusztriális, nu-metal, breakbeat, grunge, neo-rock, metál, hardcore, emo, hard rock, stb. Manapság például több elektronikus zenét hallgatok, mint rock-ot, mert a rock megállt egy szinten viszont az elektronikus zene folyamatosan fejlődik és változik, és rengeteget tanulok belőle. Drugzone zenekarunkban imádjuk keverni a különböző zenei zsánereket. Nem mondanám, hogy karrierem csak a rock-zene irányába ment volna, hiszen elektronikus zenekarok dalaiban is vállaltam már vendégénekléseket, és nagyon élveztem azt is. Azt mondanám inkább, hogy több olyan zenét hallgatok, ami a rock műfajhoz tartozik, mint más műfajokhoz.

Akkor térjünk át egy picit másabb témára. Azt már kevesebb ember tudja rólad, hogy műsorvezetéssel is foglalkozol. Hogy pontosak legyünk a Fix.tv rockműsorában. Hogyan választottak be a Rockvilla (előtte Rockfan) műsorvezetői posztjába?

Annak idején a Rockfan-be kerestek egy vagány, rock zenét kedvelő, női műsorvezetőt Snake mellé. A műsor főszerkesztője felkereste Hangyássy Lacit (jelenleg Zorall, Ramonesmania basszusgitáros), akivel annak idején jó pár éven keresztül egy zenekarban voltunk (Zero-G), aztán a Hangya megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem ilyesmihez. Természetesen igent mondtam, de a Rockfan nagyon lapos műsor volt. Nem szerettem annyira és csekély volt a nézőszám. Később megszűnt a Rockfan, és új főszerkesztővel, új műsorvezető-társsal elkezdtük a Rockvillát, amit sokkal jobban élvezek, és amit sokkal többen néznek is.

Melyek a legjobb élményeid, amiket még a Drugzone előtt szereztél?

Ó, rengeteg élményem van. A Drugzone előtt négy zenekarban is énekeltem. Minden koncert egy-egy külön élmény, de a legszebb, legkirályabb élményeim 19 éves koromtól kezdődtek, amikor megismerkedtem legjobb barátommal Riki Church-el (Junkies frontember). Kicsit később pedig felkért Hangya, hogy legyek a Zero-G tagja. Azokban az években a Junkies és a Zero-G együtt turnézott Magyarországon éveken keresztül. Azokat az éveket egy nagy élményként könyvelem el. Olyanokat buliztunk és hülyültünk együtt, hogy leírhatatlan! Többet éltem az alatt a néhány év alatt, mint a legtöbb ember egész életében sem. És még most sincs vége.

Szóval beszéljünk csak a Drugzone-ról is, hiszen ezért vagyunk itt. Milyen körülmények között és milyen céllal alakult a Drugzone?

2004-ben léptem ki a Zero-Gből. Már jó ideje egy helyben toporogtunk és volt egy-két rossz döntésem is. Volt egy ötletem, hogy bele kellene fognom egy új zenekarba a férjemmel együtt, de tele lett a t*köm. Röviden elegem lett az egész magyar zeneszakmából és abból a sz*rból, ami ebben az országban folyik. Azokból a dolgokból, amibe az átlag zenehallgató nem lát bele. Napokig tudnám mesélni, hogy milyen undorító dolgok folynak itt, de az tényleg hosszú lenne. Abba akartam hagyni végleg az éneklést/zenélést. R*hadtul megtelt a pohár. Be is jelentettem, hogy karrieremet végleg abbahagyom. Jó ideig depressziós voltam, pedig én aztán nem szoktam soha rosszkedvű lenni. Ki sem léptem a lakásból azon kívül, hogy melóba menjek. Nem vettem fel senkinek a telefont, stb. De volt egy csapat ember, akik még a legrosszabb állapotomban is kitartottak mellettem és azon voltak, hogy mégiscsak megvalósítsam az "álom zenekaromat". A Tommy, Marcell, Attila és a Dió megértett, megvigasztalt és meggyógyított. Örök hálám nekik. Ők azok, akik megérdemlik azt, hogy örökre szeressem őket és kitartsak mellettük, bármi is történik. Abban biztos voltam, hogyha belevágok egy, utolsó zenekarba, az csakis velük lesz. Ők a családom, nemcsak zenésztársaim.

Szerintem ezt biztos, hogy már sokan mások is megkérdezték: honnan jött a banda neve?

A férjemmel, Tommyval már megismerkedésünk óta gondolkodtunk azon, hogy tök jó lenne egyszer egy zenekarban játszani. Akkoriban ő a Nonsense-ben, én pedig a Zero-G-ben zúztam. Egyik este már vagy századszorra néztük a Született Gyilkosok című filmet. Van az a jelenet, amikor Mickey Knox-ot megmarja egy kígyó és elindulnak Mallory-vel kígyószérumért. Egy idő után elérnek egy nagy patikához és a patika tetején nagy, neon, zöld betűkkel a következő olvasható: Drugzone. Megláttuk, egymásra néztünk és tudtuk, hogyha egyszer lesz egy közös zenekarunk, Drugzone lesz a neve.

Ejtsünk meg pár szót a banda többi tagjairól is.

Tommy Muratore - gitár (ő a férjem). A világ legrendesebb és legkedvesebb embere, mellesleg r*hadt jó a stílusérzéke és remek gitáros! Azonnal hozzámentem!

Attila Muratore - gitár (ő a férjem bátyja, avagy a sógorom).
Egyszerűen nem értem, hogy az ő tehetségét miért nem fedezte fel valaki - valami nagy cég vagy hasonló - jóval előttem. Hihetetlen dalszerző! Minden, ami kijön a fejéből aranyból van, és az egyik legjobb gitáros, akivel valaha találkoztam. Slágergyáros. Ha-ha! - multi-cégek, ő a miénk! - Egyébként az évek során több tehetségvadász tett már neki ajánlatot, de ő hűséges a zenekarunkhoz és amúgy sem tenne olyat, amiben nincs benne a szíve 100 százalékig.

Marcell - dob (ő volt az egyik tanú az esküvőnkön Tommyval).
A Marcell volt az egyik legjobb barátom, mostanában eltávolodtunk egymástól, de ez a zenekar dolgain nem változtat. Minden múló nappal egyre jobban és jobban dobol. Rengeteg zenét hallgat, és gondolom nagy hatással vannak rá a világ dobosai. Néha megbízhatatlan, néha pontatlan, néha elviselhetetlen, de remek dobos. Energikus, dinamikus, és még ha néha hisztizik is, akkor sem változtat azon, hogy piszkosul jó a kis szemét.

Dió - kütyü (nagyon régi barát). A Dió a tökéletes kütyüs! Piszkosul jó ötletei vannak, és sohasem zárkózik el mások ötleteitől. Ő egy örök diák, amikor elektronikus kütyükről van szó. Mindig harap az újdonságokra, érdekli a számítástechnika, és valahogy mindig egy lépéssel mindenki előtt jár. Pont rá volt szüksége a Drugzone-nak, nem is gondolkodtunk másban.

Johnny Ian - basszusgitár (aki kívülállóként kezdte, aztán jobban beilleszkedett, mint reméltük volna).
Már-már azon voltunk, hogy nem kell basszusgitáros. A Drugzone egy család és annyira féltünk attól, hogy milyen lesz az a "kívülálló" ember, akit a basszusgitáros posztra találunk. Nagyon sokáig tartott, míg rátaláltunk Johnny-ra. Sok ember szeretett volna velünk együtt zenélni, de valahogy senki sem illett közénk, sem zeneileg, sem emberileg. Majdnem feladtuk a reményt, amikor Barbaró Attilát (Junkies gitáros) felhívtam, és ő ajánlotta nekünk. Első találkozáskor már szimpatikus volt Johnny, aztán ellátogatott hozzánk a próbaterembe és megmutatta, hogy mit tud. Azt hiszem volt egy olyan pillanat, amikor a többiekkel összenéztünk és tudtuk, hogy ő lesz az igazi. És ez így is lett. Már nem csak zenésztársunk: barátunk, testvérünk, tökéletes tagja ennek az őrült családnak. Mellesleg r*hadt jó basszusgitáros, és dalszerzésben is kiváló.

Visszatérve a bandához, meg tudnád-e mondani, hogy milyen stílusirányzatok ötvöződnek a Drugzone-ban?

Rengeteg műfajt próbálunk ötvözni a Drugzone zenéjében. Mindannyian más-más zenekarokat és előadókat szeretünk, és hatással vannak ránk. Minden dalunknak elektronikus alapja van. Ezt szeretjük és mellesleg ez a jövő. És az elektronikus alapokra építjük a többit. Van benne indusztriál, drum'n'bass, neo-rock, dark illetve gót zenei elemek is, sőt néhol "metálkodunk" is.

A dalaitokat együtt írjátok?

Igen-igen! Együtt írjuk a dalokat. A legtöbb dalunk alapjait Attila írja meg, de van olyan is, amit a Dió írt vagy a Johnny. Aztán ahhoz hozzáadja mindenki a maga részét, és még azokat is megbeszéljük egymás között. Én közben foglalkozom az énekdallammal meg a szöveg megírásával. A számszerkezeteket általában ketten az Atissal találjuk ki, aztán a többiek meg belerondítanak.

Vannak-e bandák, amelyek hatással vannak rátok a saját zenéteket illetően?

Természetesen! Nehéz lenne külön-külön megírni, hogy melyik Drugzone tagnak mi tetszik, de itt van összesítve néhány zenekar, ami nagy hatással van mindannyiunkra vagy néhányunkra: DEPECHE MODE, DISTURBED, NINE INCH NAILS, PRODIGY, DEATHSTARS, MARILYN MANSON, RAMMSTEIN, SLIPKNOT, PLACEBO, MUSE, KORN, STATIC-X, SEPULTURA, HIM, MURDERDOLLS, AFI, CELLDWELLER, GOOD CHARLOTTE, AVENGED SEVENFOLD, 30 SECONDS TO MARS, stb.

Kimondottan mit szeretnétek kifejezni a számaitokkal, mikről szólnak?

A szövegeim olyan dolgokról szólnak, amelyek velem vagy körülöttem történnek. Arról, ahogyan látom a világot, ahogyan ragaszkodom a Drugzone rajongótáborhoz és barátaimhoz. Sokszor ismerősök ihletnek meg. Nem igazán tetszik az, ahogyan az emberiség elkorcsosult. Ahogy a társadalom tönkreteszi a világot illetve úgy él, hogy igazából meg sem érdemlik sokan azt az igazán értékes életet, amit kaptak. Kicsit bonyolult lenne most belemenni… Inkább a negatív dolgokra szeretem felhívni a figyelmet, hiszen már így is elég zenekar van a világban, akik próbálják elvakítani az embereket a sablonos, rágógumi szövegeikkel. Mi mások vagyunk, és változást szeretnénk. Erről szól a Drugzone, még ha gyakran botrányos és polgárpukkasztó is.

Mennyire fordítotok nagy igényt előadásokkor a díszletre, ruhára,…?

Nálunk minden egyenlően fontos. A zene, az image, a szöveg, az előadásmód, reklámozás, minden! Mi szeretünk valami újat mutatni közönségeinknek. Szerintem ma már nem elég kiállni a színpadra, szólni néhány jópofa szót és ledarálni a számokat. A közönség jóval többet érdemel a pénzéért! Fizetnek azért, hogy megnézzenek egy zenekart, ezért a zenekarnak kutya kötelessége minél jobban produkálni. Vizuálisan is stimulálni kell őket, be kell vonni őket a dolgokba, érezzék azt, hogy ők is részesei az egész élménynek, és nem csak olyan az egész, mintha tévét néznének. Rengeteg kelléket, díszletet és kütyüt (füstgép, strobi, buborékfújógép, stb) használunk előadásaink alatt. Többször át is szoktam öltözni egy-egy koncert alatt. Szerintem ezek a dolgok manapság nagyon fontosak, és mi is élvezzük. Természetesen minél jobban mennek a dolgaink, annál többet tudunk majd költeni ilyesmire, egyelőre kicsibe csináljuk.

Milyenek a visszajelzések, mind a szakmabeliektől és mind a közönségtől?

A Drugzone-t vagy nagyon imádják, és a végsőkig kitartanak, vagy szívből gyűlölik. Mi akkor jöttünk rá, hogy a Drugzone-nak igazán nagy sikere lesz, amikor a magyar rock zenekarok elkezdtek szidni minket, meg rosszmájú pletykákat terjeszteni rólunk. Voltak, akik már szinte háborút indítottak ellenünk. Ha egy zenekart nagyon utál egy csomó zenész, az csak jót jelenthet.

Ha jól tudom, akkor külföldön már találtatok is egy kiadót. Erről mesélj egy kicsit.

Az olasz-magyar-amerikai Karmatronic Records-el szerződtünk. Igazából ők találtak ránk és ajánlatot tettek nekünk. Mi pedig nem szerettünk volna magyar kiadóhoz szerződni, mert rengeteg rossz tapasztalatunk van a kis kiadókkal és a multikkal egyaránt itt Magyarországon. Az első Drugzone nagylemez valamikor 2008 elején jelenik meg. 2008 Februárjában a svéd Deathstars előtt lépünk fel Budapesten, és a napokban intézzük a grafikákat az első adag Drugzone merchandise-hoz (pólók, sapik, stb.)

Szerinted a bandáknak mit kellene tenniük azért, hogy ők is úgy bekerülhessenek a köztudatba, mint pl. a Rammstein vagy Marilyn Manson?

Magyarország még nagyon-nagyon messze áll attól, hogy olyan kaliberű zenekarok legyenek itt, mint a Rammstein meg a Marilyn Manson, és hogy úgy legyenek a köztudatba, mint ezek a világsztár bandák. Magyarországnak még soha a történelem során nem volt akkora könnyűzenei produkciója, ami meghódította volna a világot. Nagyrészt talán azért, mert ez az ország 20-30 évvel le van maradva zeneileg a nyugati világ mögött. Míg máshol új dolgokat találnak ki, itt csak koppintani tudnak és tribute zenekarokat alapítani. Az én tanácsom talán az lenne, hogy olyan zenét kell kitalálni, ami megelőzi a korát és nem csak másolni másokat. A Rammstein is újító volt, és lásd milyen csoda történt: Németországból, német szöveggel egy világprodukció született, és még Amerikában is teltházaknak játszanak. Minden tiszteletem az övéké!

Interjú: Jocee

Drugzone bio a machinemusic-on