Londonban jártunk - Sonar koncerten!
 Múlt hétvégén Londonba látogattunk, többek között várost nézni, bulizni, meg persze a Sonar koncerten tombolni a Slimelight-ban. Kaptunk mindenbol boven, akadályokkal teli kalandozásunk péntektol vasárnapig nem volt átlagosnak mondható. Errol a pár napról olvashattok egy képekben gazdag röpke jelentést.
Péntek délután szálltunk fel egy kisebb Airbus géppel &ndasha típusra már nem emlékszem &ndashFerihegyrol, hogy 1 óra 40 perc után leszálljunk a londoni Gatwick reptérre. Hosszas vonatozás és metrózás után megérkeztünk ideiglenes lakhelyünkre, ami már csak azért sem volt oly egyszeru, mert a suru metróhálózat nemcsak hogy sok vonalból tevodik össze, de képes egy vonalon több végállomással rendelkezni. Késobb kiderült, hogy az „oslakosok&rdquosem mindig tudják melyik vonalra szálltak fel, így nem éreztük magunkat annyira turistának. Lepakoltunk, majd irány az éjszaka, és ha London, akkor Soho. Este kilenckor a boltok még nyitva, a sok ember az utcát rója, keres egy még nem teltházas pubot vagy szórakozóhelyet. Nos itt jegyezném meg, hogy olyan pub nincs ami ne lenne teli, így csak a jó zerencsén múlik le tudunk-e majd ülni valahova vagy állva támasztjuk a pultot. Cirka éjfélig bírtuk a mászkálást, majd úgy döntöttünk hazamegyünk, és inkább rákészülünk a holnapra. Sikerült viszonylag korán ébrednünk, kaja, útvonal áttekintés, irány Camden Town, ahol is egy igazi underground piac található. No persze, meg ahogy azt a gyanútlan turista gondolja, hogy csak fel-le száll a metróról és ott van. Nem, mert most épp a Northem Line (metróvonal) azon részét tartják karban, ami Camdenbe visz. Így van ez, egész nap csak utazunk, a nap vége felé strong>Nothing Hill-ben kötünk ki a Portobello Road piacforgatagán. Hazafelé ietve újabb akadályként a Chelsea szurkolótábora nehezíti dolgunkat a Fulham Road-on, gyalog megyünk tovább a sok drukker és a lovas rendorök társaságában.
A Slimelight egy olyan kis sikátoros utcában van, amit elsore nem is sikerült megtalálnunk, majd miután mégiscsak igen, a helyet akkor sem, mivel annyira underground, hogy konkrétan ki sincs írva semmi. Bent sem fogadnak diszkó ömbök, sötét, egyszeru, fémes, ketrecekkel díszített földszínt. Olyan, amilyennek kell is lenni egy ilyen helynek, maximálisan meg vagyunk elégedve. Lépcso vezet felfelé következo emeletre, itt lesz a koncert. A hely késon nyit, de késon is zár, így körülbelül éjfélre gyulik össze az optimális tömeg. A földszinten az electro/industrial keveredik a future pop-pal és néha még a dark/goth stílus is elokerül egy-egy régi nóta erejéig. A DJ inkább a slágerekben bízik, van sok Combichrist meg Hocico, meg persze a régiek, Skinny Puppy, The Mission és a The Sisters of Mercy. Fönt már jóval monotonabb és keményebb zene szól, illeszkedik a Sonar hangulatához.
SLIMELIGHT
  
  
 
Éjjel egykor kezd az angol Unter Null. Bevallom nem igazán ismertem a zenekart és ez a koncert sem tudott túl sokáig lekötni, így elkattintottam pár képet és inkább lementem a földszintre táncolni, míg nem jön a Sonar.
Hajnal ketto, negyed három körül indul be a Sonar gépezete, egy órás zajkeltésnek lehetünk szem- és fültanúi. Elején a közönség nem mozgolódik túlságosan, de ahogy felcsendül az elso szám az új albumról, az Alien Overdrive-ról a tombolás beindul. Persze nem eszeveszett módon, mindenki átadja magát a zenének, az ütemek, mintha lüktetnének az ereidben. Egy-egy pörgosebb szám közé eraknak valamivel nyugisabbat, ez láthatóan a közönséget is megnyugtatja és felhagy minden eddig gyakorolt mozdulatával. Ezt Dirk is észreveszi és egybol tempót vált, egyedi showelemeivel próbálja hergelni a közönséget kisebb nagyobb sikerrel. Az új album dalaihoz nem nagyon nyúlnak hozzá, azt adják nagyjából vissza, amit otthon is hallhatunk, ám a többi a hihetetlen zajok és ütemek keverése improvizatív jelleggel. Akkor és azt tekernek bele a számba, ami épp csak eszükbe jut, ettol lesz ez a koncert is oly különleges, egyedülálló, megismételhetetlen. Majdnem egy óra zúzás után lemennek a színpadról, de nem kell sokat várni, a közönség visszahívja oket még egy utolsó ózisra, Dirk Ivens és Eric Van Wonterghem meg jó enészek módjára bele is pakolják a fejünkbe ipari és elektronikus zajzenéjüket amolyan végso csapásként.
Vége, zene beindul, színpad lepakolás megkezdodik. Kis szerencsével sikerült bejutnom az urakhoz, és váltani velük néhány szót. Kétségkívül emelkedett a hangulat, jól érezték magukat az biztos.
Mivel a koncertnek negyed négy körül lett vége, nem maradtunk már sokáig, elindultunk szálláshelyünkre, majd három óra alvás után igen szomorúan a reptérre ballagtunk és hazarepültünk. Azt hiszem ez a londoni hétvége örök emlék marad. :)
Szöveg, Fotók: Davina
Hozzászólások
Jelenleg nincsen hozzászólás!
Hozzászólok
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
|
Facebook
|
Ugrás a beszámolókhoz
