Idén ünnepelte 15. jubileumi évét a Németország dark-goth szcénájának mekkájában Lipcsében évente megrendezésre kerülo Wave Gotik Treffen Fesztivál. Az ünnepi esemény tiszteletére a szervezoség a nulladik napon egy különleges koncerttel kedveskedett a fesztivállátogatóknak. A Pink Turns Blue melengette a nézok szívét a csodálatos atmoszférájú lipcsei Volkspalast neo-antik kupolái alatt. A koncert különlegessége a festoi épület mellett, hogy olyan neves eloadók emelték az est fényét, mint például Wayne Hussey, a Missionbol, a Das Ich, a Combichrist, a Birthday Massacre vagy a Clan of Xymox.

Eljátszották a nagy slágereket. Ezenkívül meg az új album dalai adták meg a koncert fo vérvonalát. Anneke egy TÜNDÉR volt, a zöld felsojében, fehér cipojében és rózsaszín zoknijában - hát ütött. Koncertrol mit is lehetne elmondani. Amolyan Gatheringes volt, zúztak mint a meszes, verték a dobot, Anneke meg Anneke volt hangilag, testileg, mindenhogy (ritkán látni olyan zenészt/énekest aki így élvezné a saját koncerjét) mi meg szép csendben az eufóriáig jutottunk, és Anneke csak mosolygott, csak visszaintegetett, és csodálatos dallamokkal sokkolt minket, és persze gitározott szépen visszafogottan. Közönség nem volt túl nagy számban, jóval több embert vártam rá,de akik ott voltak,
azok tényleg csak ezért az együttesért maradtak,vagy jöttek,és ez megnyomott pozitív irányban mindent. Egyszeruen ok azok,akiken a legdepresszívebb halálváró is egy óráig felhotlenül boldognak és pehelykönnyunek érez mindent és magát. No meg ok azok akik ha koncertet adnak olyan töltetet hagynak benned, ami még kitart egy darabig.
Szóval elso napra Parkbühnén szép kis ajándékcsokor zuhant a nyakunkba.
Nagyon jó hangulatú koncert volt.

LACRIMOSA

Bevallom oszíntén, hogy régi nagy kedvencem és szívrepesve vártam hogy annyi év után újra éloben láthassam oket. Azaz vártam volna, de hát látni ugyan nem sokat lehetett, hömpölygo, éljenzo tömeg mindenfelé, sehol egy menekülo út, a közönség izgatott lázban követelte színpadra a zenekart. Túlfütött hangulat volt az egész csarnok szerte. Mi is próbáltunk a kis réseken, lukakon leskelodve rálátást nyerni a színpadra, végül oldalt sikerült a rácsnál viszonylag értékelheto pozíciót szereznünk. Sok év telt el azóta mióta a Petofi Csarnokban láttam oket. Nem tagadom, kissé féltem, féltem, hogy lehullik a lepel és hogy ledölnek a bálványok. Az ember nehezen viseli a csalódást ha egy igazi nagy kedvencérol van szó. De nem így lett, sot ellenkezoleg. Félszemmel követve McCarthy eddigi Nitzer Ebb utáni munkásságát nem vártam kirobbanó érzéseket, de nem így lett. Az évek alatt jópár kilót felszedett, annak idején „nok bálványa” (jaj, sosem feletjük azt a fehér biciklisnadrágot amiben nálunk is fellépet és az I’ll give to you-ban agonizált az esoben) mára már meglett pufók ember lett. Megdöbbenésünkre azonban egy újra fess fiatalember lépett a színpadra megújult külsovel és energriával. Nemúgy, mint Bon Harris, aki bizony szépen kigömbölyödött a régi "ördög külsejét" maga után hagyva. Ahogy rázendítettek az elso taktusokra, azonnal megállt bennem az üto és az ido is..A külvilág egész távoli volt, mit sem fogtam fel belole. Az évek tova szálltak és újra fiatalnak érezhettem magam, ott álltam állam a földig lógva csodáltam az ebm-istenségek frenetikus eposzát. Minden porcikám beleremegett, egy testrészem sem maradt tétlenül. Micsoda ero, micsoda energia van még mindig ezekben a fiúkban!!!! Hihetetlen, nem hogy rosszabbodott volna intenzitásuk hanem százszor erosebbek és lendületesebbek lettek. A koncert tele volt élettel, sugárzó energiával, a hangzás csodálatos volt, a számokon semmit nem változattak, jobban szóltak mint valaha. Az összes hatalmas sláger lement. Csak kapkodtam a fejem egymás után. Torkunk szakadtából üvöltöttük a mitosszá vált slágereket. Egyszeruen leírhatatlan élményben volt részünk. McCarthy nemcsak bombasztikusan nézett ki és remek formában volt, hanem iszonyatos pörgést rendezett a szinpadon, úgy mozgott, mintha csak 20 éves lenne. Persze vele együtt mi is ugyanezt tettük. Azóta is itt csengnek fülemben az imádott ütemeik.
A „Reunion” elso bemutatkozás minden kétséget kizárólag remek volt.
Nem volt kétséges a frenetikus sikere sem. Ennyit már rég tomboltam mint akkor éjjel.

Fotók: ...lolita..., Davina
Beszámoló: Serial Killer, Strange
Köszönjük Strange-nek is a seítséget