A beszámoló kép és szöveganyaga kicsit hosszúra sikeredett, úgyhogy a folytatásban essen szó a
előadásáról, ill. a
képekről...
A Fading Coloursbe éppen, hogy csak belenéztünk, de az alkohol hatása
és a szakadatlanul hulló eső miatt jobbnak láttuk magunkat
rendbeszedni. Számomra most nemvolt annyira meggyőző ez a koncert, bár
lehet, hogy más körülmények közt jobban tetszett volna.Viszont az NFD nekem nagyon bejött, valóban nem elektronikus zenét
játszanak, de mivel én azért hallgatok gitár zenét is és az NFD jófajta
zenét játszik, így élvezettel hallgattuk és léggitároztunk szorgosan az
esőben a többiekkel egyetemben, akiknek az alkohol hatása révén már minden zene
tetszett:-)..
Fading Colour setlist: Lorelei, Feel, Angel, Clean, Seems strange, Fade Away, Black Horse, Time, Seems
NFD Setlist: Omen (intro), Light My Way, Turbine, Darkness Falls, Stronger, Unleashed, Descent, Caged, When the Sun Dies
Úgy éreztem, nagyon hideg lett, mire leszállt az este és eljött az
ideje, hogy visszainduljunk a kastélyba. Az eső még mindig erősen
zuhogott, hogy alig láttunk valamit a homályban. A cudar idő miatt
többen úgy döntöttek a csapatunkból, hogy maradnak a fenekükön – és
alszanak tovább. Csak Timivel ketten indultunk el, legalábbis a
kempingből.
A Front Line Assembly-t kapucniban, hátizsákkal, átázott és nehéz
göncökben ugráltam és ordítottam végig. Rengetegen voltak, szerintem
itt döntött nézőcsúcsot a fesztivál, de sikerült hasonló helyet
kifognom magamnak az első sorban, mint előző este Suicide Commandón.
Végig úgy éreztem, ez a meglehetősen zord időjárás, ez a nagy eső
olyannyira igazodik a FLA zenéjéhez, mint a háttérvetítés vagy akár a
dalszövegeik. Ahogy össze-vissza fújta a színpadon a füstöt a már-már
viharos erejű szél, az jutott eszembe, mintha valami kiégett harcmezőn
játszott volna a zenekar. Bill Leeb és társai – hozzánk hasonlóan –
majdhogynem térdig sárosan, a gitáros kapucnival a fején, de töretlen
energiával álltak helyt a turnéjuk utolsó előtti állomásán. Nem volt
érezhető a koncerten, hogy el lennének fáradva, ugyanaz az erő és
lendület jellemezte ezt a bulit is, mint ahogyan nálunk Budapesten is
láthattuk őket
Érdekes módon egész más hangulat kerített hatalmába a koncert közben,
mint alig több, mint egy héttel azelőtt a PeCsában, pedig a playlist
szerintem ugyanaz volt. Egyáltalán, nagyon szerencsésnek éreztem
magamat amiatt, hogy az elmúlt nyáron kétszer is láthattam/hallhattam
őket, ráadásul ilyen rövid időn belül! De míg itthon, Budapesten végig
szinte viháncoltam az örömtől, hogy végre-valahára ott vagyok egy
koncertjükön, Bolkowban már jobban oda tudtam figyelni egyéb érzéseimre
is, arra, hogy tulajdonképpen mekkorát képes ütni rajtam élőben a FLA
zenéje ill. konkrétan egy-egy daluk, élesen szíven ütött a számok
kompromisszummentes igazsága, s már eszembe sem jutott viháncolni,
miközben az eső végigfolyt az arcomon. Időnként arra gondoltam, bár
sose érne véget egyik vagy másik szám; meg egyáltalán a koncertnek bár
ne lenne vége sosem…Főleg úgy, hogy ez volt az utolsó napunk (persze,
hogy a legnagyobb élmény ill. a legjobb koncert maradt a végére…!)
Az FLA koncert valóban zseniális volt, megérte szarrá ázni. Már volt
két összehasonlítási alapom de ennek volt talán a legzordabb feelingje, mivel a
forgatókönyv szerű vihar totál nyomasztó köntösbe burkolta a színpadot
és így fokozódott a drámai hatás, ami tökéletesen illeszkedett az FLA
zenei világához.
Az eső a koncert után sem állt el, sőt, még
csak nem is csendesedett.
De ezek után már ez sem érdekelt bennünket, így minden sietség nélkül
mendegéltünk Timivel haza a kempingbe. Annál jobban már úgysem
ázhattunk volna el. Alig bírtam vonszolni magamat, úgy éreztem; mégis
elhatároztam, hogy visszaérve a kempingbe gonoszul fölverem a többieket
álmukból, ez a legkevesebb, amiért kihagyták a FLA koncertet… Másnap
reggel azt hittük a sátorban, végünk, annyira fáztunk. Attól
tartottam, sose lesz lelkierőnk kimászni a hálózsákokból. Később attól
végre elmúlt belőlem a hidegrázás, hogy kiderült, nem indul az autó
(kellett nekünk annyi Suicide Commandót hallgatni, hogyne merült volna
le az aksi…) Az egész díszes társaság az autót tolta egytől-egyig, de
hiába tolta. Lengyel szomszédaink és a kemping személyzete segítségével
végül nagy nehezen beindultunk. Nagyon rendes volt mindenki, vannak még
jó emberek, segítőkészek.
Hazaúton már nem is volt semmi gond az autóval. Mi több, régi vágyunk
is teljesült, amikor egy kis kitérővel – és pillanatnyi ötlettől
vezérelve – Kutna Horába is eljutottunk, s végre láthattuk a
csonttemplomot. Élmény volt:) Ami a Castle Partyt illeti, kíváncsian
várjuk, következő alkalommal mit találnak ki nekünk a szervezők, mely
ígéretes nevű zenekarok koncertjeivel örvendeztetnek majd bennünket meg.
Társaság:
A végére hagyott Kutna Hora nekem is egyik nagyon régi, dédelgetett
szívem vágya volt, erről ódákat tudnék zengeni, de most inkább hagyjuk.
Mindenesetre aki teheti szerintem érdemes megnézni. Nem hagytam volna
ki semmi pénzért a koponya és csont díszekkel igényesen kidolgozott kis
templomot, csakúgy, mint a fesztivált sem. Összességében rendkívül
tartalmas volt, és felejthetetlen élményeket nyújtott a 2007-es Castle
Party Bolkowban. Remélem lesz alkalmunk ismét ellátogatni.
A cikk alatt lévő képgalériában további képeket találhattok a Kutna Horáról.
Beszámoló: Sgotha, alias Pusztafi Virág
Képek és beszámolókiegészítés: Serial Killer & Virág