A VNV NATION kezdésre nyomban feltöltődött a terem és már senkire nem lehetett panasz. Odaadó közönség fogadott egy közvetlen zenekart, így minden biztosított volt a valóban katartikus végkimenetelhez. Ehhez persze elengedhetetlen a banda részéről a szakértelem és az olyan fokú tudatosság, mely a részleteket a póló szegélyéig bezárólag képes észrevétlenül messzemenően összehangolni. Nem véletlenül sorolódnak a szcéna vezéralakjai közé.



Élőben dalaik implicit kesernyéssége nem ütközött ki, és a kifejezetten szívnek tartó számok is optimizmusba öltöztek. Kellemes csalódás volt, hogy ennyire tudnak ezek a számok a legkevésbé sem pejoratív értelemben vett tánczeneként funkcionálni. Olyannyira, hogy segítségükkel megcáfoltuk a figyelmeztetést, aminek értelmében a magyarok passzívak és unottak, nem törtük le a VNV szarvát kedélytelen negativitással. Szemlátomást a frontembert is lenyűgözte a magyar elevenség, sokszor hagyta el a száját a közismert „wow” kifejezés.

Ronan a rezervált billentyűsökkel ellentétben rengeteg visszacsatolással élt a közönség felé, viszonzásul a változatos impulzusokra, melyek soraiból érték őt.  Anekdotázott arról, hogy Torontoban lengyelektől és magyaroktól közrefogva, hogyan igyekezett tartani a lépést a nagyivókkal; Unicummal való ismerkedése pedig talán egy másik koncerten fog előkerülni a legendáriumból…
Ronan Harris kiművelt hangja olyan nemességet implikált, amely a dalszövegeket irodalminak láttatta. Ron valóban elmélyült alkotója a szcénának, mintegy kutatásait ülteti gyakorlatba a koncertezés során (ti.a Side-Line újságírója és webmastere volt, ami jól mintázza, mit jelent az elkötelezettség és a küldetéstudat), széles látóköre révén olyan finomságokat tüntet fel a zenéjében, melyek intermuzikális utalásokat rejtenek.
Az életerős Resolution épp a pillanatra szabottnak tűnt a maga inas ütemkomponenseivel. Az energiától duzzadó Epicentre animálta meg emberesen Mark Jacksont is, aki szinte végig maga is énekelte a dalokat és - ha nem is önkéntes módon-, a zenekar hölgyekért felelős kapcsolattartójává lépett elő. A Gratitude synthpopban gyökerező egyszerűsége bizakodó atmoszférát építette tovább. A feszes Space & Time párjának is felfogható Control közben repültek a gyeplők, gátlástalan táncorkán söpört végig, comme-il-faut. Az Illusion celebrálását kvázi szakrális áhitat kísérte, mellyel nem lehet tervezni, csak az adott pillanatban görcsöktől mentesen születhet meg. A Beloved illékony, bensőséges hangulata már-már fennköltnek mondható élmény volt, melyet emocionális síkon a Darkangel készített elő. A Nova a vegyes fogadtatású Automatic albumról ragyogóan illeszkedett az így felfestett ívbe.
Diadalmenet volt a javából az egész koncert, amit videó aligha tudott megragadni, annyi tér, forma, szín volt megélhető. Mégis valahogy így kell elképzelni:

Setlist:
Intro - On-air
Chrome
Space & Time
Sentinel
Darkangel
Further
Epicentre
Tomorrow never comes
Resolution
Illusion
Gratitude
Standing
Farthest Star
Control
Legion
Honour
Beloved
Nova
Perpetual

Koncertszervező: SKALAR MUSIC
Beszámoló: Ilke