. . . Akikrol így utólag is csak jót tudok mondani. A svájci gárda remek, tökös ipari metált tol, az ének nincs agyontorzítva, viszont különösen pozitív a nonemu gitáros látványa, aki egy személyben forgatta át a fellépok ivararányát értelmezhetetlenbol alacsonyba. Ekkor még persze alacsony volt az alkohol- és hangulatszint a fellépés méltó élvezéséhez, a közönség pedig még alig, és ok is lazítanak, ami nagy kár, mert az est második legjobb fellépését hallhattuk (és nem csak azért, mert 'jajj, csak hárman voltak, nem volt nehéz). Koncertnek (túl gyorsan) vége, gyors átszerelés, majd következett az est következo fellépoje.

Nos, amennyire jó volt a nyitózenekar, annyira volt sótlan és élvezhetetlen a Lluther. Az énekest meglátva rögtön jöttek az asszociációk, hogy igen, itt most NIN-utánzás lesz elkövetve, de még ez is hiú ábránd volt. Frontemberük egy leszázalékolt Trent Reznor-imitáció, aki tud ordibálni, vagy beszélni. Mást nem. A számok is ennek megfeleloen zúzósordibálós-elszállósbeszélos-zúzósordibálós részekbol állnak, de még erre is rátettek egy lapáttal: szinte lehetetlen érzékelni a számok elejét-végét, mert az egész fellépés így épült fel. Mindenesetre nem ártott volna egy ennél nagyobb hangtartományt bejárni képes énekes, mert ez így szinte szánalomkategóriás volt. Az est furcsasága: erre már többszörannyian mozogtak be. De hogy miért!?

Nos, az eloétellel végeztünk, jöhetett a fofogás, az idén 25. éves fennállását ünneplo Die Krupps. Az elozohöz képest hosszú átszerelést követoen (ami közben már megjelent a stahlofon, mosoly, örülés) a banda a kb. két perces intró alatt felvonult a színpadra, és nem tököltek sokat, indult a gozhenger. A hangzás remek, Jürgen Engler színpadi muködése hibátlan, a közönséggel való kapcsolattartás úgy muködik, ahogy a nagykönyvben meg van írva, kiszólások, cinkos kitekintések, minden, ami kell és belefér. A gitárok úgy zúznak, hogy azt tanítani kellene, az elektronika pont megfelelo szinten az összes szám alatt (ahol úgy kell, ott aláfest, amikor meg nem, akkor mindent ural). Egyes számoknál Engler mániákus mosollyal az arcán dobol a vascsöveken. A fénytechnika ténylegesen dob a fellépésen, nem csak van.

Számlistát nem próbálok meg írni, túlságosan lefoglalt az, hogy az utolsó lehelletnyi energiát is kitomboljam magamból. Mindenesetre annyit, hogy a korai Volle Kraft Voraus! albumtól kezdve a legutóbbi Paradise Now!-ig játszottak számokat, ezen kívül pedig két újat is, a merchandiseként kapható kétszámos ep-rol a Der Ambosst, és egy másikat, a 5 Millionen-t, amit, ha jól értettem (ami nem túl esélyes, tekintve, hogy még mindig nem tudok németül), egy új album eloszelének is tekinthetünk.

Az egyetlen negatív pont maga a közönség volt: a tipikus germán halvéruség jegyében a nagy többség alig mozdul, az elso pár sor kivételével áll a nem túl nagy tömeg. Aki meg nem hajlandó egy refrént beénekelni, hamár az énekes elétartja a mikrofont, azt abuzálják valami naggyal és érdessel.

A koncert végén két ráadás, amik nélkül nem lett volna teljes az est (az elso ráadás elso száma, a Wahre Arbeit nélkül különösen nem). Mindenesetre látszott, hogy ok is örülnek a koncertnek, és nem csak megszokásból jönnek vissza.

Összegzésként: egy remek koncert, egy hatalmas bandától, egy nehezen felülmúlható születésnapi ajándék.

Die Krupps (német acélveteránok, még mindig a csúcson)
9/10